Szociális Munka Szak (BA)

 

Az alapképzési szak célja olyan szociális munkás szakemberek gyakorlat-orientált képzése, akik a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek, tudományos és szakmai eredmények, etikai követelmények és alapvető módszerek birtokában képesek a szociális munka, mint hivatás művelésére, elsődlegesen a gyermekjóllét és a szociális szolgáltatások szélesen értelmezett területein. Elkötelezettek a társadalmi egyenlőtlenségek és a kirekesztés csökkentése, a jólét növelése és a demokratikus értékek iránt, felkészültek az ezek érdekében történő szakszerű és felelős gyakorlati szociális munka végzésére. A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség hasonló szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez. Az alapszakon végzettek felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.

 A társadalomtudományi képzési terület egyik leggyakorlatiasabb alapképzése a szociális munka szak.
Az itt végzett szakemberek hivatásának alapja a segítő tevékenység.

A szociális munkások feladata megőrizni az ember és társadalmi környezete között lévő kényes egyensúlyt. Ha ez már nem lehetséges, akkor a fellépő szociális problémákat próbálják a lehetőségekhez mérten csökkenteni, szakszerűen kezelni.

A szociális munka célja az emberi jogok és társadalmi igazságosság betartatása, a társadalmi integráció elősegítése.

A szociális munkás legfőbb erényei: a feltétel nélküli elfogadás, a segítőkészség, az empátia, a kíváncsiság, az önzetlenség, a kreativitás, talpraesettség, és nem utolsó sorban jó kommunikációs készség.

A szociális munka a neve ellenére nemcsak egyszerűen munka, hanem élethivatás, amely kellő elhivatottság nélkül nehezen képzelhető el.

A tanszék mottója, szlogenje, fontos üzenete
John Wesley tanításához hűen képzéseinkben nagy hangsúlyt fektetünk a szegénységgel kapcsolatos társadalmi problémák megértésére, tanulmányozására, valamint az enyhítéséhez, leküzdéséhez alkalmas módszerek kidolgozására. Ebből egyértelműen következik, hogy kiemelt értékként kezeljük a társadalmi szolidaritást.

Intézményi mottónk:

„Olyan lesz mindegyik mint a rejtek szél ellen, mint oltalom zivatar ellen, mint patakok száraz vidéken, mint nagy kőszál árnyéka a szomjúhozó földön.”  (Ézsaiás…)

Elhelyezkedési lehetőségek
  • Önkormányzati és államigazgatási terület
  • Szociális intézmények (gyermekvédelem, idősgondozás, hajléktalan ellátás)
  • Oktatási intézmények
  • Civil és karitatív szervek
A Képzés Adatai

A KÉPZÉS NYELVE

  • Magyar

KÉPZÉSI IDŐ

7 félév

A KÉPZÉS HELYSZÍNE

  • Budapest

MEGSZEREZHETŐ VÉGZETTSÉG

  • Szociális munka alapképzési szak (BA)

A SZAK MEGNEVEZÉSE:

  • Szociális munka alapképzési szak (BA)

SZÜKSÉGES KREDITEK:

  • 210 kredit

KÉPZÉSI FORMÁK:

  • önköltséges
    képzési díj: 190 000 Ft
    /félév

 

Jelenlegi oktatóink

Név Email cím
Bagdi Tímea timeabagdi@gmail.com
Baranyi Mária marcsi.baranyi@gmail.com
Barkó Anikó Beatrix ancs1983@gmail.com
Bartusné Szabó Eleonóra bartus.nora63@gmail.com
Bársony János barsonyjanos51@gmail.com
Beszprémi Zoltán beszi765@gmail.com
Blandl Borbála blandlbori@gmail.com
Borbély-Pecze Mariann peczemariann@wjlf.hu
Botos Laura botos79@gmail.com
Csíki Lóránt csikilorant@vnet.hu
Csíkiné Sári Adél sariadel@gmail.com
Csorba József drcsojoko@gmail.com
Deákné Orosz Zsuzsanna orosz.zsuzsa2013@gmail.co
Demszky Gábor demszkyg@gmail.com
Donkó Erzsébet donkoerzsebet@wjlf.hu
Dósa Piroska pi.dosa@gmail.com
Farkas Barnabás farkasbarnabas@wjlf.hu
Forrai Judit forraijud@gmail.com
Géczi Róbert robbie@gmx.es
Gombocz Eszter gomboczeszter08@gmail.com
Gottgeisl Dóra dora.gottgeisl@utcaifoci.hu
Iványi Gábor ivanyigabor@wjlf.hu
Jakab Gyöngyi jakab.gyongyi@gmail.com
Kádár Katalin Marianna katalin.kadar@gmail.com
Katz Katalin katalinkatz@gmail.com
Kiss Györgyi kissgyorgyi@wjlf.hu
Kissné Péter Zsuzsanna galaxisok@gmail.com
Korazim-Kőrösy Yossi yossikorazim@gmail.com
Maszlag Fanni maszlag22@gmail.com
Mink Júlia manna42@gmail.com
Molnár István János molnar.istvanjanos@gmail.com
Morvainé Nagy Mária mnagymaria@freemail.hu
Nemes Judit junobil@gmail.com
Németh Zsolt kriminologus@gmail.com
Ökrösi Dóra odora8712@gmail.com
Páli Judit Éva palijudit@gmail.com
Pásztor Márta pasztormarta55@gmail.com
Pataki Józsefné vapataki@yahoo.com
Sárcsevity-Hajdú Bea sarcevicbea@gmail.com
Szentesi Balázs szentesi.wjlf@gmail.com
Takács Imre takacs55imre@gmail.com
Tari Mária tarimaria65@gmail.com
Vajda Zsolt vajdazsolt68@gmail.com
Zombai Tamás zombai.tamas@gmail.com

Bemutatkozás

A Wesley János Lelkészképző Főiskolát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapította 1987-ben, amelyet a kormány a 1059/1991. (XII. 6.) határozatával az államilag elismert egyházi felsőoktatási intézmények sorába vett fel. Társult tagja az Association of Free Methodist Educational Institutions-nek és a Council for Christian Colleges and Universities-nek.

Rektor: Dr. Iványi Gábor

Bővebb információ: tanulmanyi@wjlf.hu

SMAK109 Érzékenyítő gyakorlat dokumentumai

SMAK309 Eseti szociális munka gyakorlat dokumentumai

SMAK509 Szociális munka idősekkel gyakorlat dokumentumai

SMAK609 Nagygyakorlat dokumentumai

SMAK709 Szociális m fogyatékosokkal gyakorlat dokumentumai

SMAV564 Szociális munka hajléktalanokkal

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK

Általános pszichológia
Család és jog
Családszociológia
Csoport szociális munka
Érzékenyítő terepgyakorlat
Eseti szociális munka

Eseti szociális munka labor Morvainé Nagy Mária
Eseti szociális munka labor Donkó Erzsébet

Eseti szociális munka gyakorlat
Foglalkoztatás és szociális munka
Gyermekjóléti szolgálat
Gyermekvédelem

Jogi alapismeretek
Készségfejlesztés 1.
Készségfejlesztés 2.
Kommunikációelmélet

Közösségi szociális munka
Közösségi szociális munka labor Udvari Kerstin
Közösségi szociális munka labor Bagdi Tímea
Közösségi szociális munka gyakorlat

Olvasószeminárium

Pszichiátria
Személyiség-lélektan
Szociális igazgatási gyakorlat-feldolgozó szeminárium
Szociális management
Szociális munka elmélete 1.
Szociális munka elmélete 2.
Szociális munka elméletei
Szociális munka elmélete labor Donkó Erzsébet
Szociális munka elmélete labor Morvainé Nagy Mária

Szociális munka fogyatékosokkal
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat-feldolgozó szeminárium Molnár István János 
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat-feldolgozó szeminárium Pásztor Márta
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat
Szociális munka idősekkel
Szociális munka idősekkel gyakorlat-feldolgozó szeminárium
Szociális munka idősekkel gyakorlat
Szociális munka módszertana
Szociálpolitika 1-2.
Szociálpolitika szabályozása és finanszírozása
Szociológia
Szociálpszichológia
Terepfeldolgozó szeminárium 1. 
Társadalomtörténet



VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK

Bevezetés a Bibliába
Bibliaismeret
Bűnmegelőzés
Diszkrimináció, szegregáció, integráció
Drogproblémák kezelése az egészségügyben
Egészségügyi ismeretek
Emberi jogok védelme
Értékek, kommunikáció, meggyőzés
Érzékenyítés, szakmai személyiségfejlesztés alternatív módszerekkel
Etika
Football3 – A sport, mint a szociális munka eszköze
Globális környezeti kérdések
Interkulturális kommunikáció
Kistérségi fejlesztési programok
Kortárs társadalomfilozófia szeminárium
Közbiztonság
Kreatív módszerek
Munkaerő piaci szolgáltatások
Non-direktív segítő beszélgetés
Pénzügyi önismereti tréning
Politológia
Rendszerváltó történetek
Szakdolgozatírás módszertana
Szociálandragógia
Szociális munka cigányokkal (romákkal)
Szociális munka szenvedély­betegekkel
Szociális munka szenvedélybetegekkel gyakorlat
Szociális munka szenvedély­betegekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Támogatott lakhatás, férőhely kiváltás
Társadalom-egészségügy
Történelmi traumák
Utcai szociális munka
Utcai szociális munka 2.
Utcai szociális munka gyakorlat 2.
XXI. századi társadalmi problémák

 

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK


Civil és demokrácia tanulmányok
Családszociológia
Csoport szociális munka
Csoport szociális munka labor
Emberkereskedelem
Érzékenyítő terepgyakorlat
Eseti szociális munka

Eseti szociális munka labor Morvainé Nagy Mária
Eseti szociális munka labor Donkó Erzsébet

Eseti szociális munka gyakorlat
Foglalkoztatás és szociális munka
Gyermekjóléti szolgálat
Gyermekvédelem

Jogi alapismeretek
Készségfejlesztés 1.
Készségfejlesztés 2.

Készségfejlesztés 3.
Olvasószeminárium

Pszichiátria
Személyiség-lélektan
Szociális menedzsment

Szociális munka elmélete 1.
Szociális munka elmélete 2.
Szociális munka elméletei

Szociális munka elmélete labor Morvainé Nagy Mária
Szociális munka etikai dilemmái
Szociális munka fogyatékosokkal
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat-feldolgozó szeminárium Molnár István János 
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat
Szociális munka idősekkel
Szociális munka idősekkel gyakorlat-feldolgozó szeminárium
Szociális munka idősekkel gyakorlat
Szociális igazgatási gyakorlat-feldolgozó szeminárium
Szociálpolitika 1-2.
Szociálpolitika szabályozása és finanszírozása
Szociálpolitika története
Szociológia
Terepfeldolgozó szeminárium 1. 



VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK

Bevezetés a Bibliába
Bibliaismeret
Bűnmegelőzés
Diszkrimináció, szegregáció, integráció
Drogproblémák kezelése az egészségügyben
Egészségügyi ismeretek
Értékek, kommunikáció, meggyőzés
Érzékenyítés, szakmai személyiségfejlesztés alternatív módszerekkel
Etika
Etika 2. (Társadalomfilozófia)
Football3 – A sport, mint a szociális munka eszköze
Globális környezeti kérdések
Interkulturális kommunikáció
Kortárs társadalomfilozófia szeminárium
Közbiztonság
Kreatív módszerek
Krízis és traumamenedzsment
Lakóhelyi szegregáció
Munkaerő piaci szolgáltatások
Non-direktív segítő beszélgetés
Ökoetika
Pénzügyi önismereti tréning
Politológia
Rendszerváltó történetek
Szakdolgozatírás módszertana
Szociálandragógia
Szociális munka szenvedély­betegekkel
Szociális munka szenvedélybetegekkel gyakorlat
Szociális munka szenvedély­betegekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Támogatott lakhatás, férőhely kiváltás
Település- és népességföldrajz
Történelmi traumák
Utcai szociális munka 2.
Utcai szociális munka gyakorlat 2.

 


KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK


Általános pszichológia
Általános pszichológia 2020
Civil és demokrácia tanulmányok

Család és jog
Család és jog 2021

Családszociológia

Csoport szociális munka
Csoport szociális munka 2019
Csoport szociális munka 2020
Csoport szociális munka 2021

Csoport szociális munka labor
Csoport szociális munka labor 2021

Ellátottjogi képviselet
Érzékenyítő terepgyakorlat

Érzékenyítő gyakorlat szupervízója
Eseti szociális munka
Eseti szociális munka labor
Eseti szociális munka gyakorlat
Fejlődéslélektan
Foglalkoztatás és szociális munka
Foglalkoztatás és szociális munka 2020

Foglalkoztatás és szociális munka labor
Gyermekjóléti szolgálat
Gyermekjóléti szolgálat 2020
Gyermekvédelem
Gyermekvédelem 2019
Gyermekvédelem 2020

Jogi alapismeretek
Jogi alapismeretek 2020
Készségfejlesztés 1.
Készségfejlesztés 2.
Készségfejlesztés 3.

Kommunikációelmélet
Közösségi szociális munka
Közösségi szociális munka labor
Közösségi szociális munka gyakorlat
Nagygyakorlat
Nagygyakorlat szupervíziója

Olvasószeminárium
Olvasószeminárium 2020

Pszichiátria
Pszichiátria 2019
Pszichiátria 2020
Szegénység és etnicitás

Személyiség-lélektan 2018
Személyiség-lélektan
Szociális jog
Szociális igazgatási gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális igazgatási gyakorlat feldolgozó szeminárium 2020
Szociális igazgatási gyakorlat feldolgozó szeminárium 2021

Szociális igazgatási gyakorlat
Szociális management

Szociális munka elmélete 1.
Szociális munka elmélete 2.
Szociális munka elmélete 1. 2019
Szociális munka elmélete 1. 2020
Szociális munka elmélete 2. 2019

Szociális munka elmélete 2. 2021

Szociális munka módszeretana 2021
Szociális munka elmélete labor

Szociális munka elméletei
Szociális munka elméletei 2020

Szociális munka etikai dilemmái
Szociális munka etikai dilemmái 2019
Szociális munka etikai dilemmái 2021

Szociális munka fogyatékosokkal
Szociális munka fogyatékosokkal 2019
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális munka fogyatékosokkal gyakorlat
Szociális munka idősekkel
Szociális munka idősekkel 2020

Szociális munka idősekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális munka idősekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium 2020
Szociális munka idősekkel gyakorlat
Szociálpolitika 1.
Szociálpolitika 2.

Szociálpolitika 1-2. 2020

Szociálpolitika szabályozása és finanszírozása
Szociálpolitika szabályozása és finanszírozása 2019
Szociálpolitika szabályozása és finanszírozása 2020

Szociálpolitika történet
Szociálpolitika történet 2019

Szociálpszichológia
Szociálpszichológia 2021

Szociológia – Kabai Imre
Szociológia – Borbély-Pecze Mariann
Szociológia módszertana – Kabai Imre
Szociológia módszertana – Borbély-Pecze Mariann
Szociológia módszertana 2021

Társadalomtörténet
Társadalomtörténet 2019
Társadalomtörténet 2021
Terepfeldolgozó szeminárium 1. Deákné Orosz Zsuzsa
Terepfeldolgozó szeminárium 1. Donkó Erzsébet

Terepfeldolgozó szeminárium 1. Donkó Erzsébet 2021
Terepfeldolgozó szeminárium 2.

 

VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK


A szociálpolitika aktuális kérdései
A szociálpolitika aktuális kérdései 2020
Alkohol- és drogproblémák kezelése
Alkoholproblémák kezelése az egészségügyben
Bevezetés a Bibliába
Bevezetés a családterápiába
Bibliai alapú szociáletika
Bibliai bábozás
Bibliaismeret
Bűnmegelőzés 2019
Bűnmegelőzés 2021
Családi kommunikáció
Családom: szárnyak, kötelékek
Családon belüli bántalmazás
Családtörténeti interjúk
Diszkrimináció, szegregáció, integráció
Drogproblémák kezelése az egészségügyben
Egészségügyi ismeretek
Emberi jogok védelme
Emberi jogok védelme 2021
Emberi jogok védelme 2.
Érték, norma, előítélet
Érték, norma, előítélet a film eszközeivel
Értékek, kommunikáció, meggyőzés
Érzékenyítés, szakmai személyiségfejlesztés alternatív módszerekkel

Etika
Etika 2020
Etika 2. (társadalomfilozófia) 2021
EU alapismeretek
EU és foglalkoztatás­politika
Football3- A sport, mint a szociális munka eszköze
Globális környezeti kérdések
Globális környezeti kérdések 2020
Holokauszt és nevelés
Humánökológia
Informatika
Interkulturális kommunikáció
Interprofesszioná­lis közösségi szociális munka
Kapcsolat­fejlesztő tréning
Kérdőíves kutatás
Kézművesség
Kistérségi fejlesztési programok
Kistérségi fejlesztési programok 2021
Konfliktuskezelés pedagógiája
Konzultáció és szociális munka
Környezet­biztonsági igazgatás
Közbiztonság 2019
Közbiztonság 2020
Kreatív módszerek
Kreatív módszerek 2021 tavasz
Lakóhelyi szegregáció
Mediáció
Médiahasználat és szociális munka
Minőségbiztosítási akkreditáció
Modernizáció, globalizáció
Mozgóképes tudósítói alapismeretek
Munkaerő piaci szolgáltatások
Munkaerő-piaci tréning
Népi kézműves technikák
Non-direktív segítő beszélgetés
Pályázatírás alapvető gyakorlati kérdései
Pedagógia 1.
Pedagógia 2.
Pénzügyi önismeret
Politológia
Pszichoterápiák
Roma polgárjogi mozgalom
Rendszerváltó történetek
Szakdolgozatírás módszertana
Számítástechnika
Szociálandragógia
Szociális jog 2.
Szociális munka pszichiátriai betegekkel
Szociális munka pszichiátriai betegekkel gyakorlat
Szociális munka pszichiátriai betegekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális munka pszichiátriai betegekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális munka szenvedély­betegekkel
Szociális munka szenvedélybetegekkel gyakorlat
Szociális munka szenvedély­betegekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális munka szenvedély­betegekkel gyakorlat feldolgozó szeminárium
Szociális munka a büntetés-végrehajtásban levelező
Szociális munka a büntetés-végrehajtásban nappali
Szociális munka cigányokkal (romákkal)
Szociális munka cigányokkal (romákkal) 2021
Szociális munka hajléktalanokkal
Szociális munka hajléktalanokkal gyakorlat
Szociális munka menekültekkel
Szociális problémák a média (film) tükrében
Támogatott lakhatás, férőhely kiváltás
Társadalmi jelenségek a média tükrében
Társadalom-egészségügy
Történelmi traumák
Történelmi traumák 2019
Történelmi traumák 2020
Tudatos célirányos médiaalkalmazási alapismeretek
Utcai szociális munka 2. Donkó Erzsébet-Iványi Gábor
Utcai szociális munka gyakorlat 2. Donkó Erzsébet-Iványi Gábor
Utcai szociális munka és prostitúció
XXI. századi társadalmi problémák
XXI. századi társadalmi problémák 2019
XXI. századi társadalmi problémák 2021

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).