teológia Szak (o)

A Wesley János Lelkészképző Főiskola Teológia Szakán olyan képzést kínálunk, amely a legszélesebb teológiai hagyományok köréből merít, kiemelt figyelmet fordít a zsidóság és a kereszténység kapcsolatára, és felkészít a mai világ érzékeny szociális és kulturális kérdéseihez való felelős hozzászólásra. Oktatóink többféle keresztény közösség tagjai, illetve a vallási élet kutatásával foglalkozó szakemberek, aki számára természetes a folyamatos párbeszéd. Ebbe az igazságot kutató, ugyanakkor a közösségi élet mai problémáira gyakorlati megoldásokat is kereső beszélgetésbe hívjuk meg szakunk Hallgatóit is.

A Teológia Szak tantárgyi kínálatában együtt jelennek meg a klasszikus és a kortárs teológiai stúdiumok.

A bibliai modulon belül tanítjuk a Biblia eredeti nyelveit, a szövegek korával és keletkezésével kapcsolatos ismereteket, korábbi és mai értelmezési lehetőségeiket.

Az egyháztörténeti és vallástudományi modulon belül a Hallgatók a kereszténység történetével, a zsidóság és a kereszténység kapcsolatának fordulataival, vallásfenomenológiával és vallásszociológiával foglalkoznak, amit a latin nyelv oktatása is támogat.

A rendszeres teológiai és filozófiai modul a nyugati – katolikus, protestáns és új protestáns – teológia legfontosabb tanításait és azok mai értelmezéseit, valamint a filozófia történetének és mai vizsgálódásainak a legfontosabb csomópontjaival való interaktív foglalkozást kínálja.

A gyakorlati teológiai modul a gyülekezetépítéstől a liturgiáig, a lelkigondozástól az intézményes diakóniáig, az önismereti és személyiségfejlesztő tréningektől az egyházzenéig, színes és széles palettán vezeti be a Hallgatókat a megélhető egyéni és közösségi kereszténység mindig változó világába. Ezen a modulon belül sajátíthatják el a gyülekezeti szolgálat iránt érdeklődők a lelkészi és hitoktatói szolgálat alapelemeit.

A képzés során hallgatóink minden tanév végén bizonyos tárgyakból szigorlati vizsgán bizonyítják tudásukat. Folyamatosan részt vesznek teológiai témájú konferenciákon, amelyekről be is számolnak. A záróvizsgára szakdolgozattal készülnek fel.

A teológiai szak elsődleges célja, hogy a Hallgatókat a mester szintű teológiai ismeretekbe és az érett, szociálisan érzékeny, más kultúrák és gondolkodásmódok iránt nyitott, a szűkebb és a tágabb közösség iránt elköteleződni kész életformába vezesse be. Szakunkat ajánljuk más felsőfokú tanulmányokat is végzett, gazdag élet- és munkatapasztalattal bíró idősebb érdeklődőknek is, akik teológiai szempontból szeretnék újragondolni eddig szerzett ismereteiket és tapasztalataikat, vagy új közösséget keresnek.

A mesterképzést befejezett hallgató jogot szerez ahhoz, hogy jelentkezzen teológiai doktori iskolákba. A teológiai oklevél bírtokosa további két félév alatt a hittanári végzettséget is szerezhet a Főiskola Hittanár Szakán. Ha elhívást kapott a lelkészi szolgálatra, kezdeményezheti a Főiskolát fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészi közösségébe való felvételét.

Főbb témakörök
 

 

 

 

Dr. Kertai-Szabó Ildikó

tanszékvezető

A Képzés Adatai

A KÉPZÉS NYELVE

  • Magyar

KÉPZÉSI IDŐ

Teológia: 10 félév

A KÉPZÉS HELYSZÍNE

  • Budapest

MEGSZEREZHETŐ VÉGZETTSÉG

  • teológus
  • teológus lelkész

KÉPZÉSI FORMÁK:

  • támogatott
  • önköltséges
    képzési díj: 210 000 Ft
    /félév

A Wesley János Lelkészképző Főiskolát a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapította 1987-ben, amelyet a kormány a 1059/1991. (XII.6.) határozatával az államilag elismert egyházi felsőoktatási intézmények sorába vett fel. Társult tagja az Association of Free Methodist Educational Institutions-nek és a Council for Christian Colleges and Universities-nek.

Rektor: Dr. Iványi Gábor

Oktatóink 

Fénykép Bemutatkozás   Email cím Magyar Tudományos Művek Tára Tudományos tevékenység
Dr. Bognár László laszlo.bognar59@gmail.com https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10029366
Dr. Boreczky Katalin kati.boreczky@freemail.hu https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10054495
Dr. Czövek Tamás cczovektamas@wjlf.hu-ra https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10019333
  Dr. Blandl Borbála blandlbori@gmail.com https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10037530
Dr. Csepregi András csepregiandras@wjlf.hu https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10039004
Dr. Hubai Péter h7662hub@gmail.com https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10009278
  Dr. Hubainé Muzsnai Márta PhD muzsnaimarta@gmail.com https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10013213
  Dr. Iványi Gábor ivanyigabor@wjlf.hu https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10063522
Iványi-Papp Mónika harmonique_ip@yahoo.co.uk  
Dr. Kertai-Szabó Ildikó kszi@wjlf.hu https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10055907
M. Hideg Tünde hidegtunde77@gmail.com  
Dr. Midling Andrea midlingandrea@wjlf.hu https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10071239
  Dr. Vattamány Gyula Viktor gyvattam@hotmail.com https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10017387
Dr. Wildmann János wildmann@t-online.hu https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10052588

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).