Környezetbiztonsági és közlekedésforgalmi menedzser
A civilizáció kezdetétől számítva a helyváltoztatás igénye mind a személyek, mind az áruk vonatkozásában állandó, hiszen a termelés és a fogyasztás sem térben, sem időben nem esik egybe. Ezen igények alapvetően feltételezik közlekedési alágazatok létét, infrastruktúrájuk kialakítását és működtetését, s minderre a lehető legalacsonyabb élő- és holtmunka ráfordítás mellett van szükség. A közlekedés egyaránt és lényegi módon befolyásolja a társadalom, az ellátás, a gazdaság, de még a környezet helyzetét (szennyezés, energia, területigény) is, így annak állapota nem lehet közömbös még a politikai döntéshozók szempontjából sem, különösen a fenntartható biztonság kontextusában.
Célunk a fenti alapelveknek történő megfelelés azzal, hogy egyben megteremtsük az EU közlekedéspolitikai elveivel egyező szakmai tudásbázis elsajátításának lehetőségét is, s kitekintsünk világviszonylatban is a szakmai tendenciák fejlődésére, a standardizálási törekvések állapotára is.
Tandíj: 125 000,-Ft/félév
Letölthető ismertető
Környezetbiztonsági és közlekedésforgalmi menedzser
- TÁRGYAK ÉS TANÁROK
- Környezetbiztonsági közlekedésforgalmi menedzser szakirányú továbbképzés (KBKM) tematikák
A Képzés Adatai
A KÉPZÉS NYELVE
- Magyar
KÉPZÉSI IDŐ
- 4 félév
A KÉPZÉS HELYSZÍNE
- Budapest
MEGSZEREZHETŐ VÉGZETTSÉG
- Környezetbiztonsági és Közlekedésforgalmi Menedzser
A FELVÉTEL FELTÉTELE, MELYRE A SZAK ÉPÜL:
- BA szintű végzettség. Nem természettudományi végzettségűek részére kiegészítő modul.
A SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES KREDIT
- 120
A KÉPZÉS DÍJA
- 125000 Ft/félév
- Jelentkezés díja: 6000 Ft.
- Jelentkezés módja: honlapról letölthető jelentkezési lapon.
- Befizetés módja: Átutalással a következő számlaszámra: 11708001-20562498 . A közleményben fel kell tüntetni a jelentkező nevét és a szakirányú továbbképzést, amire jelentkezik. A befizetésről szóló bizonylatot csatolni kell a jelentkezési laphoz.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:
Idén nem indul