A Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára, a Wesley egyház- és vallásszociológiai kutatóközpont tagja
A Női adattárak kutatócsoport vezetője
Szakmai életút
Tanulmányok: 1979-ben érettségizett a budapesti Kaffka Margit Gimnáziumban. 1981 és 1986 között az ELTE BTK történelem-szociológia szakos hallgatója. Szakdolgozatát, majd 1988-ban megvédett kisdoktori disszertációját a dualizmuskori cigányság magyarországi társadalomtörténetéről írta.
Kutatóintézetek: 1986-1989 között a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa. Részt vett az Akadémiai Kutatási Alap által támogatott „A politikai intézményrendszer és döntésmechanizmus története 1945-1962” című kutatásban, továbbá az MKP és az SZDP politikai elitjéről készült szociológiai jellegű felmérés munkálataiban, mely az 1944-1948 közötti időszakot tárta fel.
1990-2000 között a Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa, a bírósági (közjegyzői) anyag referense. 1989 óta foglalkozik a szociáldemokrácia 1945 utáni történetével. Megalakulása óta munkatársa a Jelenkutató Alapítványnak, szerzője a történeti almanach-sorozatoknak, valamint a Politikatörténeti Intézet műhelyében készült „A magyar szociáldemokrácia kézikönyve” kiadványnak.
„A magyar szociáldemokrácia a párt felszámolásától a rendszerváltásig” címmel védte meg PhD disszertációját (2002), melyből monográfia is kiadásra került (2012).
2000-2011 között az ES-CON Kft. titkárságvezetője
2006-2007 között a Táncsics Alapítvány által támogatott szociáldemokrata munkacsoport tagja.
2009 óta először az Oltalom Karitatív Egyesület önkéntese, majd a Wesley János Lelkészképző Főiskola megbízott oktatója.
2015 első félévében a Magyar Országos Levéltár kinevezett főmunkatársa a Holokauszt emlékév egyik alprojektjének (Embermentők és mentettek a vészkorszakban) tagja.
Felsőoktatási intézmények: 1986 és 1988 között az ELTE Tanítóképző Főiskolájának, 2009 óta a Wesley János Lelkészképző Főiskola megbízott oktatója.
Kutatási tevékenység
Részben főállású tudományos munkatársként, részben ösztöndíjasként végzett kutatásokat.
Publikációs tevékenység
Diákkori cikkecskéket nem számítva publikációs tevékenységét 1986-ban kezdte könyv-és tudományos rendezvények ismertetésével
Önálló kötetek:
3 db
Tudományos közélet:
MTA testületek:
A Magyar Tudományos Akadémia II. világháború története albizottság tagja megalakulása, 2017 óta.
B.Kádár Zsuzsanna összes publikációi lásd:
https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10058214