A Wesley János Lelkészképző Főiskola rektorának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA FELVÉTELI ELJÁRÁSRA
PhD doktori egyéni felkészülésre
A Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora felvételi pályázatot hirdet PhD doktori egyéni felkészülési képzésre.
A Wesley János Lelkészképző Főiskola a hittudomány tudományágban szervezett doktori képzést, illetve egyéni felkészülést követő doktori fokozatszerzési eljárás alapján tudományos fokozatként, a nemzetközi ekvivalencia feltételeknek megfelelő doktori (PhD) fokozatot ítélhet oda.
A doktori fokozat az adott kutatási terület magas színvonalú ismeretét, annak új eredményekkel gazdagító művelését és az önálló kutatómunkára való alkalmasságot tanúsítja.
1.A képzés célja
Az egyéni felkészülési forma célja a doktori fokozathoz szükséges tudásszint és alapvető kutatói gyakorlat megszerzésének elősegítése, a tudományos kutatói utánpótlás biztosítása.
2. A képzés formája
A doktori fokozat megszerzéséhez szükséges tudásszint elérhető egyéni felkészülési formában, négy félév során a kutatási és disszertációs szakasz teljesítésével.
Egyéni felkészülésre olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik jelentős oktatói, illetve kutatói gyakorlattal és dokumentált tudományos teljesítménnyel rendelkeznek.
Az egyéni felkészülésre jelentkezőknek a felvételt megelőzően a korábbi tudományos teljesítményt a WTVDI Képzési Tervében meghatározott 70
kreditpontnyi értéket kell igazolni vagy a teológiai és valláspedagógiai tudományterületen legalább 5 éven át végzett és dokumentált oktatói, illetve tudományos kutatói teljesítményt kell igazolniuk.
A megjelent publikációk igazolására csatolniuk kell a publikációs pontérték táblázatot és a publikációk különlenyomatait (másolatait) is. (Publikációs szempontból külföldinek számit a nem állampolgársága országában megjelent publikáció, idegen nyelvűnek a nem anyanyelvén megjelentek.)
Az egyéni felkészülők a felvételi jelentkezési lap benyújtásakor a komplex vizsgára is jelentkeznek.
3.A WTVDI kutatási területei
- Valláspedagógiai tudományterület
Az adott kutatási területeken belül kutatási témák választhatóak.
Az egyéni doktori felkészülés esetén megengedett a pályázó által választott kutatási témával való jelentkezés is, amennyiben az adott témában jártas témavezető a DHT jóváhagyásával vállalja a doktori kutatómunka vezetését.
4. A jelentkezés követelményei
Az egyéni felkészülésre történő jelentkezést az WTVDI Működési Szabályzat 26.§.ában meghatározottak szerint kell benyújtani a mellékletben található jelentkezési lapon.
A pályázónak minden esetben igazolnia kell a mesterképzésben vagy azzal egyenértékű egyetemi képzésben szerzett végzettségét és szakképzettségét.
Eddigi tudományos kutatási, esetleges diákköri eredményeit, publikációs tevékenységét, amely a kutatási témához való kötődését bizonyítja.
A jelentkezés a kötelező dokumentumok benyújtásával, előzetes kutatási terv, valamint a kutatási terület és a téma vezetőjének befogadó nyilatkozatával érvényes.
A külföldön szerzett oklevelek elismerése a WTVDI Működési Szabályzatában meghatározottak alapján történik.
A doktori képzésére jelentkező személyek személyes adatainak kezelése a WJLF honlapján elérhető adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint történik. A doktori iskolába felvételt nyert doktoranduszok személyes adatainak kezelése a hozzájáruló nyilatkozat alapján történik, mely a honlapról letölthető.
5. Csatolandó dokumentumok:
- Felvételi űrlap,
- A mesterképzésben vagy azzal egyenértékű egyetemi képzésben szerzett végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél másolata.
- Eddigi tudományos kutatási, esetleges diákköri eredmények igazolása
- Publikációs tevékenység listája, amely a kutatási témához való kötődését bizonyítja,
- Előzetes kutatási terv,
- A kutatási terület és a téma vezetőjének befogadó nyilatkozata.
6. A pályázat benyújtásának módja
A felvételi pályázatot személyesen (1086, Budapest, Dankó u.11. Tanulmányi Hivatal), postai úton (1086 Budapest, Pf.: 200.), e-mail-ben lehet eljuttatni. (E-mail-ben történő jelentkezést meg kell erősíteni papír alapú formában). Postázás esetén a jelentkezést tartalmazó borítékot a „JELENTKEZÉS DOKTORI KÉPZÉSRE” felirattal is el kell látni.
7. A pályázat benyújtásának határideje
A felvételi pályázat benyújtása folyamatos, a felvételi meghallgatásra a szemesztert megelőző augusztusában és januárjában kerül sor.
8.A felvételi meghallgatás
A pályázati felhívásban meghatározott formai feltételeket teljesítő jelentkezőket a WTVDI Felvételi Bizottsága felvételi meghallgatásra hívja be. ( Külföldön tartózkodok esetén online formában)
A felvételi meghallgatás célja a jelentkező tudományos habitusának, addigi tudományos tevékenységének felmérése, a pályázó által választott kutatási téma kidolgozására való alkalmasság elbírálása.
9. A felvételi eljárás értékelési rendje
A felvételi meghallgatást követően a felvételi bizottság értékeli a jelentkezőt.
A felvételi meghallgatás során maximum 100 pont szerezhető. A sikeres felvételhez egyéni felkészülés esetén legalább 80 pont szükséges.
A felvételi bizottság javaslatot tesz a jelentkezők alkalmassága tekintetében, és azt továbbítja a DHT-hoz.
A DHT dönt a jelentkezők felvételéről, illetve elutasításukról és erről értesíti a jelentkezőt.
A felvételi meghallgatás időpontjáról külön értesítést kapnak, a pályázok.
10. A felvételi jelentkezés és a doktori képzés díja
A doktori képzésre történő jelentkezés díja: 15 000.- Ft.
A felvételi eljárás díját a következő számlaszámra kérjük átutalni: 11708001-20562498
A doktori egyéni felkészülési képzésben részt vevő hallgatók által fizetendő önköltség díja a 2025/2026-os tanévben: 350 000 Ft/félév.
Budapest, 2025. június 01.
Dr. Iványi Gábor
rektor
Mellékletek:
- WTVDI Jelentkezési lap
- melléklet: Képzési terv kivonat – a tudományos kutatások tevékenység kreditértékei