Szegő Iván Miklós

Szegő Iván Miklós
Tel.: +36 20 3673728;
E-mail: szim11@yahoo.com

 

1971-ben születettem Budapesten. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumába jártam 1985-89 között. 1989-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szociológiát is tanultam, a gazdasági elit kutatásával TDK II. díjas tanulmány társszerzője voltam.

1997-2005 között bölcsészeti és történelemtanári szakokat végeztem el az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 2019-ben doktori címet szereztem az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Doktori disszertációmat 1945 utáni finn és magyar gazdaság-, illetve elittörténeti összehasonlításból írtam.

Újságíróként dolgoztam több mint két évtizeden át. Az első évtizedben, 1993-tól Budapesttel foglalkozó rovatokban (Magyar Hírlap, Népszabadság, Budapester Zeitung) dolgoztam. 1997-98 között a Gyűjtők és Gyűjtemények/Sammler und Sammlungen című kétnyelvű magazin főszerkesztője voltam.

Az ezredforduló után a Napi Gazdaság, a FigyelőNet (ma: 24.hu), az Index, a HVG Online és az Origo gazdasági és politikai újságírójaként dolgoztam. Részt vettem a National Geographic magyar online kiadásának elindításában is.

2014 és 2019 között az Országos Széchényi Könyvtár – 1956-os Intézet Oral History Archívumának munkatársa voltam. Elemeztem az 1956-os felkelőparancsnokok társadalmi mobilitását Eörsi Lászlóval együtt, foglalkoztam Csikós-Nagy Béla gazdaságpolitikusi pályájával. Elemeztem a munkástanácsok közgazdasági elméletét és 1989 utáni magyarországi történetét is.

2018-ban a Politikatörténeti Intézet megbízásából az 1918-as háborús év sajtóját tekintettem át és dolgoztam fel.

Középiskolai történelemtanárként 2019 szeptemberétől dolgozom a Jedlik Ányos Gimnáziumban, Budapesten.

Végzettség:

PhD (2019, Eger, Eszterházy Károly Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola)
Történelem szakos bölcsész és tanár (M. A., 2005, Eger, Eszterházy Károly Főiskola)
Történelem szakos tanár (2002, Eger, Eszterházy Károly Főiskola)

Nyelvek:

Angol (középfokú nyelvvizsga), német (középfokú nyelvvizsga), francia (alapfokú, írásbeli nyelvvizsga).

Tudományos tanulmány angolul:

The “Serbian Connection” in the Age of the Beat Revolution in Hungary. Музикологија/Musicology, 2019/2. 187–202. http://dais.sanu.ac.rs/bitstream/id/27555/1450-98141927187S.pdf

PhD-értekezés:

Gazdasági ingadozás és elitváltozás. Finnország és Magyarország 1945-1990. Eszterházy Károly Egyetem, Történelemtudományi Doktori Iskola. Eger, 2018. http://disszertacio.uni-eszterhazy.hu/65/1/Szeg%C5%91_disszert%C3%A1ci%C3%B3.pdf DOI: 10.15773/EKE.2019.006

Online elérhető tanulmányok:

Akik kiszabadultak Sztálin vasmarkából: Az egységes finn és jugoszláv elitek 1948-ban. In: RMJ60: Tanulmányok a hatvanéves Rainer M. János tiszteletére. (Szerk.: Fábián Máté – Romsics Ignác). EKE Líceum Kiadó, Eger, 2017. 151-175. http://tortenelem.uni-eger.hu/public/uploads/rmj60-2017_59b5937d28e61.pdf

Az elitharc és a keresztény ifjúság 1945 után. In: „Illegális ifjúsági munka”: Cserkészközösségek a diktatúrában. (Szerk.: Tabajdi Gábor.) Magyar Cserkészszövetség, Budapest, 2017. 47-55. https://katakomba.cserkesz.hu/tartalom/tanulmany/26/

Keresztény egyetemisták a létező szocializmusban. In: „Illegális ifjúsági munka”: Cserkészközösségek a diktatúrában. (Szerk.: Tabajdi Gábor.) Magyar Cserkészszövetség, Budapest, 2017. 97-103. https://katakomba.cserkesz.hu/tartalom/tanulmany/5/

Eger az 1918-as országos sajtóban és egy különleges időközi választás. In: 1918: Vég és kezdet. (Szerk.: Gál Máté – Péterffy Gergely). Líceum Kiadó, Eger, 2019. 231-242.  http://tortenelem.uni-eger.hu/public/uploads/final2-regionk-tortenete-digit_5ddf72eca3e82.pdf

Fontosabb ismeretterjesztő cikkek magyarul:

Válság avagy tartós hullám. Origo.hu, 2008. szeptember 25.
http://www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20080924-valsag-hullam-vagy-trend-kondratyev-kitchen-juglarciklusok-es-az-evszazados.html

Miért tántorog kétszáz éve a csőd szélén Görögország? HVG Online, 2015. július 25.
http://hvg.hu/gazdasag/20150625_Miert_tantorog_ketszaz_eve_a_csod_szelen

Nagy válságok 1857 óta – mi a tanulság? HVG Online, 2010. szeptember 1–2.
http://hvg.hu/Tudomany/20100901_valsag_1857_1873_gazdasagi
http://hvg.hu/Tudomany/20100902_valsag_1929_1933_gazdasagi_2007

Felajánlotta-e szolgálatait Horthy Kun Bélának? HVG Online, 2010. szeptember 21.
http://hvg.hu/Tudomany/20100921_horthy_miklos_felajanlotta_kun_bela

Mementó: már 1941-ben tervgazdálkodásról és iparvárosokról beszéltek. HVG Online, 2011. január 18.
http://hvg.hu/Tudomany/20110118_teleki_pal_tervgazdalkodas_iparvaros_1941

Filmtörténeti különlegességekre bukkantunk. HVG Online, 2011. december 27.
http://hvg.hu/kultura/20111227_mozi_filmtortenet_1911_kabos_memento

 

Fontosabb ismeretterjesztő cikkek angolul:

From Danzig to Trieste! – Plans of the Slavic Central Europe at the Congress of Laibach in 1918
http://elsovh.hu/english/from-danzig-to-trieste-plans-of-the-slavic-central-europe-at-the-congress-of-laibach-in-1918/

“Friendly blood contract” – German Mitteleuropa plans in 1918
http://elsovh.hu/english/friendly-blood-contract-german-mitteleuropa-plans-in-1918/

“The Death Notice of Capitalism”: Hungarian and Global Losses at the End of the Fourth War Year
http://elsovh.hu/english/the-death-notice-of-capitalism-hungarian-and-global-losses-at-the-end-of-the-fourth-war-year/

Women’s Day in 1918 – Not when and not like today
http://elsovh.hu/english/womens-day-in-1918-not-when-and-not-like-today/

The great revolt in Pécs and the turn of Washington politics against the Monarchy
http://elsovh.hu/english/the-great-revolt-in-pecs-and-the-turn-of-washington-politics-against-the-monarchy/

Mutiny of Sailors at the Bay of Cattaro
http://elsovh.hu/english/mutiny-of-sailors-at-the-bay-of-cattaro/

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).