Fenntartó

A Wesley János Lelkészképző Főiskolát fenntartó egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) örököse az anglikán egyházon belüli, Wesley János (John Wesley, 1703-1791) angol teológus és lelkipásztor által elindított ébredési mozgalomnak, mely az alapító halála után, a XVIII. század végén metodista önálló egyházzá szerveződött. A MET, ami legrégibb örökségének Isten Igéjét, a Bibliát tekinti, a Magyarországi Metodista Egyházon belül a ’70-es évek közepén kialakult egyházszakadás nyomán jött létre.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség igyekszik segíteni mindazoknak, akik szolgálatát igénylik és elfogadják. Kötelességének tartja, hogy erejéhez mérten a szegényeket, elhagyatottakat, munkaképteleneket, védteleneket támogassa, és segítséget nyújtson az erkölcsi veszélyeztetettek számára is.

Az egyház bárki számára nyitott, és világi képzést is folytató felsőoktatási intézményében, az 1987-ben alapított Wesley János Lelkészképző Főiskolán képezi teológusait, lelkészeit, szociális munkásait és pedagógusait.

A 2005/2006-os tanévben indult Abaújkéren a Wesley János Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 230 fővel; a 2006/2007-es tanévtől szakközépiskolai oktatást is indító intézménybe ősztől 400 diákot várnak.

A X. kerületi MÁV-telepen és a VIII. kerületben 2004 szeptembere óta működik a Wesley János Óvoda és Általános Iskola, összesen kb. 140 gyermekkel. Ettől az évtől fiatal felnőtt oktatás is indul, így a létszám közel kétszázra emelkedik.

A 2007/2008-as tanévtől Wesley Kincsei Általános Iskola néven működteti tovább az egyház a XVIII. kerületben és Szegeden azokat az iskolákat, melyekben addig a Kincsesház Alapítvány sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását végezte.

2005 decembere óta működik a Budaörsi Idősek Otthona 46 fővel, 2006. augusztusától Békéscsabán 28 fővel, 2007 szeptemberétől pedig Szolnokon 50 fővel indulnak hasonló intézményeink.

A MET könyv- és lapkiadói munkáját valamint iratterjesztését a Keresztény Könyvesház Alapítvány és a Wesley János Kiadó közreműködésével végzi.

Az egyház hangsúlyt helyez arra, hogy valamennyi egyházközségében felkarolják a rászorulók ügyét. Szociális elképzeléseit azonban szervezetten a szociális és egészségügyi ellátórendszerrel bíró Oltalom Karitatív Egyesületen keresztül valósítja meg.

Bővebb információ az egyházról: www.metegyhaz.hu

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).