A magyar fejlődés valamikor a 16. században tartósan aszinkronba került a nyugati fejlődéssel. Magyarország ugyan a „Nyugathoz” tartozott, aminek nemcsak az a bizonyítéka, hogy a keleti kereszténység aránya alacsony maradt, hanem az is, hogy a protestantizmus szellemi hullámai Magyarország teljes területét elérték.
De a későbbi magyar „szuverenista” mozgalmak a legtöbb progressziófogalom felől nézbe problematikusak: rendi kiváltságokat erősítenek meg, s külpolitikailag a török birodalom igényeihez igazodnak, Thökölyt nemcsak a Habsburg vidékeken, de távolabb is Európa ellenségeként jegyzik, sőt Rákóczi diplomáciája is próbál katonai szövetséget kötni a törökökkel, oroszokkal – a másik fél óvatosságán múlik, hogy ez nem sikerül. A nagy európai progresszió, akár a jozefinus abszolutizmus, akár a francia forradalom csak a magyar elit kisebbségének támogatását bírják, s amikor fizikailag megérkezik a francia forradalom a magyar nemesség többsége – ellentétben pl a lengyel nemességgel – az azzal ellenséges oldalon áll.
1848 azonban kegyelmi pillanat . Két évtizede zajlik magyarországi reformtörvényhozás, 1832-től liberális, majd 1836-tól komoly konzervatív sajtóval. S erős a tudományos és az irodalmi értelmiség társadalompolitikai elkötelezettsége is: „kit nem hevít korának érzeménye, szakítsa ketté lantja húrjait”-írja Kölcsey 1833-ban. Van egy meglepően fejlett társadalomtudományi szigetecske: már 1843 november 15-én hírt adott az Atheneum a kor ma is legfontosabbnak tartott politikaelméleti munkája hazai 1841-ben megkezdett megjelentetésének befejezéséről: „A’ democratia Amerikában.. Tocqueville Elektől. A’ franczia eredetiből ford. Fábián Gábor, a’ m. acad.r. tagja. III. kötet 230 l. IV d. 252 l.fűzve 3 ft. „. S hogy e mű majdani hazai megjelentetésének nem tudományos, hanem politikai súlya van, már az eredeti könyv megjelenése után egy évvel azt írja a Figyelmező: „Haszna megbecsülhetetlen , mert új utat nyit nemcsak a’ gondolatnak , hanem a’ tettnek is.”
1848 márciusa egy európai folyamatba illeszkedik. Középiskolában azt tanuljuk, hogy a ’48 februári párizsi események az indító lökés. De talán kicsit korábbi: 1846 -ban liberális kormány alakul Angliában. Palmerston külügyminiszter legfontosabb célja, hogy megakadályozza, hogy a franciák döntő befolyásra tegyenek szert Spanyolországban. Októberben azonban a franciák – a korábbi brit-francia megállapodást, mely a dinasztikus házassság elhalasztására vonatkozott – megszegve puccsszerüen létrehoztak két házasságot: a spanyol királynő és huga egyaránt francia hercegekhez ment hozzá.
Palmerstont ez aktivizálta s megakadályozta, hogy a svájci polgárháborúba beavatkozzanak a konzervatív kormányok, ez pedig liberális győzelemhez vezetett.
A francia liberális körök 1847 végén társaskörök formájában – angol támogatástól nem függetlenül aktivizálódtak.
Itáliában mint mindig, feszültség volt, de a korabeli sajtó a 1848 januári palermoi felkelés mögött kifejezetten Palmerston ügynökeit látta. És amikor megérkezett Nápolyból a királyi hadsereg a brit konzul (az ott lévő angolok érdekeire hivatkozva) tiltakozott az ellen, hogy a tüzérség bombázni kezdje a forradalmi várost. A forradalom átterjedt Nápolyra is. Milánóban – még január elején – a helyi erők dohányzási tilalmat rendelnek el, hogy ezzel szálljanak szembe az Ausztriának fizetendő dohány-adóval, s a tömegek összecsapnak az utcán provokatívan szivarozó osztrák katonákkal. Palmerston akkor már az osztrák befolyás itáliai visszaszorítására játszik.
A februári párizsi forradalom mindezen információk hatására tör ki. A forradalom fő újdonsága annak egyik – konkrétan az utcán elhangzó jelszava: éljen a sorkatonaság. És a királyra felesküdött, elvileg a kormány irányítása alatt álló hadsereg – a világos parancs ellenére – nem lő a népre. A forradalom győzelme igazi európai láncreakcióhoz vezet.
Március 1-én badeni parlamentben (Ständehaus) a liberális képviselők követelik a sajtószabadságot és az alkotmányos reformokat. A nép a kormányzati épületek elé vonul. A folyamat nyugatról keletre terjed: létrejönnek az első népgyűlések Offenburgban és Mannheimben, ahol megszületik a minta a többi német állam számára. A kisebb német fejedelemségek (pl. Nassau, Hessen-Darmstadt, Württemberg) uralkodói megrémültek a párizsi eseményektől.Március 5 és 10 között sorra váltják le a régi, konzervatív minisztereket, és helyükre közkedvelt liberális politikusokat neveznek ki. Ezeket hívják „márciusi kormányoknak”. A cél az volt, hogy reformokkal előzzék meg az erőszakos forradalmat. Március 5-én 51 német liberális politikus találkozik Heidelbergben. Elhatározzák egy nemzeti parlament összehívását, amely az egész német népet képviselné. Ekkor dől el, hogy elkezdik szervezni a frankfurti előparlamentet.
A második legnagyobb államban, Bajorországban a politikai reformkövetelések (sajtószabadság, miniszteri felelősség) összekapcsolódnak a király szeretőjének befolyása elleni felháborodással – ez vezet pár hét alatt a király lemondásához.
Ez az a „hírcsomag”, ami mozgósítja Pozsonyt és mozgósítja Pestet.
Kossuth március 3-i felirati javaslata – ami tehát már a badeni válság ismeretében de a nagy német válság előtt születik, ami az Itália felől megkérdőjeleződő Habsburg hatalom ismeretében születik: az alsóházon immár gond nélkül átmegy, de a felsőházra még várni kell.
Közben – a fiatalok szavával – radikalizálódik Pest, s a Pozsonyba visszatérő nádor hatására a főrendiház is elfogadja a Kossuth féle felirati javaslatot.
A magyar országgyűlés – történetében először – a polgári közteherviselés és az alkotmányos kormányzás mellé állt. És ezt követelte az osztrák birodalomrész számára is.
E hírek pedig – a nyugatról érkező hírekkel együtt – mozgósították Bécset: a bécsi forradalom március 13-ája pedig a pesti március 15-éhez vezetett.
Magyarország akkor nem késte le a történelmi pillanatot: s ebben széles társadalmi, politikai erők működtek együtt.
Ahogy a kirobbanáshoz kellett Európa – a bukást is az idézte elő, hogy a nemzetközi erőviszonyokat a nemzetet vezető politikai erők nem vették figyelembe. Az európai liberálisok tudták, hogy a fő veszély: Oroszország. Palmerston 1848 nyarán már közvetíteni próbált Habsburgok és nemzeti függetlenségekre törekvő ellenfeleik között, hogy megmentsen egy Oroszország ellensúlyozására alkalmas közép európai birodalmat.
Ennek kudarca radikalizálta úgy a magyar kormányt, mint az udvart, s vezetett végső soron az orosz beavatkozáshoz.
Nagy Péter Tibor