Minden játékosságával együtt, György Péter klasszikus értelmiségi volt, aki épp a határokat ismerve beszélt mindarról, ami összeköt. Konzervatív bohém. E nélkül a kettősség nélkül nem tanította volna, hogy kultúrhistória nélkül nem lehet a jelent megérteni. Vagy lehet, de nem érdemes. Ahogy a nagyvilágra nyitottság nélkül sem lehet megérteni azt, ami magyar. A maga módján nagyon magyar volt és nagyon zsidó. Médiakutatói munkássága is ezen a szélesebb spektrumon érthető meg igazán. Őt ugyanis a szűkebb értelemben vett szakkérdések csak mint a medializáció általános jelenségei érdekelték. Ezért ért össze munkájában a médiaértés művészetelmélettel, részben az eszmetörténettel és az aktuálpolitikával. A memextől a berlini Holocaust-emlékműig, Kolozsvártól a londoni Freud múzeumig. Nem csak intézményalapító, hanem gondolkodói stílusalakító is. Nem, Péter nem volt apolitikus. Utolsó tévé interjújában tett összegzése szerint a kulturpolitikához két dolog kell, fogalmak és intézmények. Megöregedés helyett meghalt, szellemi ember létére hetvenegyévesen még elég fiatalon. Nem is tudnám őt aggastyánként elképzelni.
Szilágyi-Gál Mihály