Jó néhány évvel ezelőtt jelentkezett nálam e-mailben egy számomra ismeretlen hölgy Londonból. Azzal, hogy – talán nem egészen tipikusan – nyugdíjbamenését KÖVETŐEN doktori fokozatot szerzett, s régi érdeklődésének megfelelően végre a magyar zenei élet Holokauszt okozta veszteségeivel szeretne foglalkozni, s egy erre nyitottnak tűnő nemzetközi alapítványnál pályázni is szeretne, ehhez intézményes háttért keres. Mindig is hirdettem, hogy a Wesley minden – értékeivel azonos irányba ható – ügy befogadója, úgyhogy – nulla forintos fizetéssel, mint más kiváló munkatársaimat – felvettük az általam vezetett kutatócsoportba (azóta kutatóintézet, micsoda fejlődés ) Ágnest, s minden jó ügy támogatására rávehető akkori gazdasági igazgatónk segítségével , segítettünk elkészíteni a pályázatát.
Gondoltam, ennyi volt a kapcsolat.
De nem. Ágnes azóta is, minden magyarországi látogatásakor egyszer-kétszer megjelenik a Wesleyn, szinte minden általunk szervezett programban megtalálva az érdeklődésével találkozót, szakmai- emberi kapcsolatot épített ki egyházzenével foglalkozó munkatársunkkal, s minden nyitott profilú, vagy Holokauszttal foglalkozó, zsidó kultúrával foglalkozó konferenciánkon online megjelenik előadóként, s érdemi hozzászólóként más előadásokhoz. Angolul, vagy magyarul, mindenesetre mindig alkalmat adva arra, hogy mondhassam, a hazainak induló konferenciánk nemzetközivé vált ). Sőt Ágnes érdeklődő közönséget is behoz, s remélem hamarosan üdvözölhetjük írását Wesleys szakfolyóiratban.
Ágnes az élő példa arra, hogy a civil tudományos érdeklődés és egy intézmény kapcsolata – minden „tudománymetriai érdek” nélkül, szellemi örömre, s közhaszonra igenis működhet.
Ahogy eddig, nyolcvanas éveiben is szívesen látjuk őt, s reméljük ő is szívesen jön hozzánk.
Nagy Péter Tibor
Wesley Tudományos Tanács elnöke