Húsz éve vannak európai parlamenti választások Magyarországon.
Ez a „kerek” évforduló sajátos tudományos kihívást is jelent. Minthogy ötödször rugaszkodnak neki a magyar politikai pártok a választásnak – a párteredményeket előrejelző közvéleménykutatók is ötödször próbálkoznak előrejelzéssel.
A közvéleménykutatás és a valódi választás „élethelyzete” közötti különbség az európai parlamenti választás esetében sokkal kisebb, mint a parlamenti és önkormányzati választások esetében, elsősorban a választás tisztán listás jellege miatt. Az időbeni összehasonlítás akadályai is kisebbek, hiszen a választás ötödszörre is azonos szabályok szerint zajlik, a magyar választópolgárok aránya az európai unió teljes választópolgárközösségéhez képest megnövelhette és a jövőben lecsökkentheti a kiosztható mandátumok számát, de ez a pártarányokat, pártesélyeket nem módosíthatja.
A WJLF olyan tudományos intézmény, mely nem folytat választáskutatási tevékenységet, de a választáskutatást az egyik legfontosabb olyan tevékenységnek látja, ahol a társadalomtudományi kutatások a legnagyobb mértékben válnak alkalmazott tudománnyá, ahol a társadalomtudományok a legközvetlenebbül szolgálhatják a magyar demokráciát.
Egy „dupla konferenciát” rendezünk. Az elsőre május 26-n, vasárnap délután kerítenénk sort. E konferencia egyik fő tárgya az elmúlt négy választás „társadalomtörténete” lenne, annak elemzése, hogy a közvéleménykutatásokból látható társadalmi háttérváltozók és a választási eredményekből látható területi háttérváltozók hogyan érintik az egyes pártok választási eredményeit. Május 26-a másik tárgya a közvéleménykutatási előrejelzések a tényleges eredmények összehasonlítása , módszertani tanulságokkal.
A második konferencia – hasonlóképpen kerekasztaljelleggel – június 16-n lenne, amikor 2024 új jelenségeit értékelnék a meghívottak.
A konferencia helyszíne a VIII. Dankó u 11 + az online tér
2024 május 26 16 h.
A kerekasztal résztvevői
- Hann Endre https://median.hu/
- Horn Gábor http://republikon.hu/
- Pulai András https://publicus.hu/
- Závecz Tibor https://www.zaveczresearch.hu/
Házigazda Nagy Péter Tibor
A megbeszéléshez való csatlakozáshoz kattintson a következő linkre: https://meet.google.com/chh-xoty-pch