Nyolcvankét évvel ezelőtt, 1941. július végén és augusztus elején a magyar állam, néhány hét leforgása alatt, Kőrösmező határállomáson keresztül a Szovjetunió náci megszállás alatt álló keleti, velünk határos (Galícia néven ismert) ukrajnai hadműveleti területeire deportálta mintegy húszezer zsidó származású testvérünket.
A példátlanul kegyetlen módszereket követő eljárás által érintettek egy része a nácik által elfoglalt és veszélyeztetett környező országokból menekült hozzánk, túlnyomó többségük azonban évtizedek, adott esetben generációk óta hazánkban élő honfitársunk volt.
A kitelepítettek nagy részére már a kezdeti napokban a legszörnyűbb sors várt. Augusztus 27-29-én pedig nagyon sok ezren áldozataivá váltak a Dnyeszter menti Kamenyec-Podolszkij városnál rendezett háromnapos rettenetes vérfürdőnek.
Az évforduló alkalmából fejet hajtunk az áldozatok előtt, őszinte együttérzéssel vesszük körül e beláthatatlan további fejleményekre ajtót nyitó nemzeti tévelygés velünk élő elszenvedőit, az áldozatok tragikus emlékét lelkükben hordozó testvéreinket, és imádkozunk nemzeti emlékezetünk és önismeretünk megtisztulásáért, a Soá egyedülálló – szinguláris – történelmi és spirituális üzenetének a megértéséért.
Majsai Tamás
WJLF Soá és Kereszténység Kutatóintézet