Kedves Hallgatók!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy Budapest Főváros Önkormányzata az idei évben ismét meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot (a továbbiakban: Program). A Program célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat, az annak irányítása alá tartozó költségvetési szervek, illetve a Fővárosi Önkormányzat többségi befolyása alatt álló, közszolgáltatást végző gazdasági társaságok (továbbiakban: fogadó szervezetek) tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás és közszolgáltatások rendszerét.

A Program célkitűzése, hogy a pályázók olyan témában kutassanak, majd írjanak tanulmányt az ösztöndíjas tevékenységhez kapcsolódóan, ami újszerű, előremutató, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns, illetve hasznosítható a továbbiakban.

A Programban egyidejűleg legfeljebb 20 fő felsőfokú tanulmányait folytató, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, nappali tagozatos hallgató vehet részt, aki:

  • valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;
  • a jelentkezést megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben átlagosan legalább 4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik;
  • vállalja, hogy a fogadó szervezetek valamelyikénél az ösztöndíjas időszak alatt a mentorral egyeztetett ütemterv alapján hetente legalább 20 órában (ebből hetente legalább 10 órát a fogadó szervezetnél eltöltve) a rábízott, a fogadó szervezetek tevékenysége szempontjából releváns kutatási feladatokat ellátja;
  • vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt legalább egy és legfeljebb négy, összesen legalább 60 000 karakter (másfél szerzői ív lábjegyzetek nélkül) terjedelmű tanulmányt készít a fogadó szervezetek által megadott, mentor által jóváhagyott, az ösztöndíjas tevékenységéhez kapcsolódó témában, melyet a mentora ötfokozatú skálán, írásbeli indoklással értékel;
  • vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat visszafizeti.

A Programban részt vevő hallgatók részére nettó havi 100.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

A Program pályázata 2023. június 10-i jelentkezési határidővel kerül meghirdetésre a www.budapest.hu oldalon.

Ennek érdekében mellékelten megküldjük Önnek a Budapest Ösztöndíj Program pályázati kiírását és a hozzá kapcsolódó dokumentumokat.

Kapcsolattartó: Szőke Brigitta, humán referens, Főpolgármesteri Hivatal (telefon: +36 1 327 15 79, email: szokeb@budapest.hu)

Dokumentumok:

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This