Terveztük, hogy jön hozzánk, azután beteg lett, s ez elmaradt. Többféle okból terveztük. Azt hiszem a beszélgetés lényege, nem a teljes filmográfia lett volna. Az „1945” a Soáh feldolgozás – hozzá nem értő ítéletem szerint – teljesen új hang, a visszatérő maradék zsidóságtól rettegő magyar falu képe. Száraz György legalább leírja, hogy szégyenkezve vitte el talicskában a Révai Lexikont. A paraszti háztartásokban napjainkig, gond nélkül használják az edényeket és evőeszközöket. Ez ügyben azért azok is mondhatnának, vagy tehetnének valamit, akik évtizedekkel az események után születtek.
Azután beszéltünk volna a Csudafilmről . Lehet, hogy filmesztétikailag volt jobb is. De nem tudom, hány film (vagy egyáltalán művészeti alkotás) próbálja megragadni a hajléktalanok világát.
Meg beszéltünk volna a Herkulesfürdői emlékről. Arról, hogy az egy dolog, hogy ki mit tesz, meg milyen az ország 1848/49-ben, 1918/1919-ben.Egy másik kérdés, hogy mit tettünk, milyen volt az ország UTÁNA. Mert az a velünk élő gyalázat. Ami akkor is velünk marad, hogyha – talán – megéljük hogy eltakarodnak innen, akiknek el kell takarodniuk.
Nagy Péter Tibor