A WJLF környezettan szakos magyar és angol nyelvű hallgatói a Tudomány- É s környezettörténet, illetve a History of Science tanórák keretében október 7-én az „Álmok Álmodói 20” kiállítást tekintették meg. Tanulóink a Wesley Környezetbiztonsági Tanszék oktatói, a szervező Dr. Géczi Róbert, valamint Rezsabek Nándor vezetésével jártak a Millenáris „A Világraszóló magyarok, világformáló találmányok” alcímű tárlatán. A tematikus kiállítás a világ tudományos mérföldköveihez kapcsolódó magyar hozzájárulás látványos és interaktív bemutatása. A 6+1 szakterület kijelölte keretben számunkra a környezettanhoz kapcsolódó tudományágak voltak kiemelten érdekesek. Ilyenek voltak környezeti fizikából a nukleáris energiatermelés és biztonság, vagy éppen geofizikai vonatkozásban az Eötvös-inga működése. Biológiából a hazai szőlőművelést tönkre tevő filoxéra, illetve a középkor lakosságának százezreit elpusztító gyilkos járványok. A magyar utazók és földrajzi felfedezők személye és célpontjai. A magyarokról elnevezett ásványok, illetve a korai bányaművelés mikéntje. A hazai csillagászat nagyjai, illetve a magyarokról (például Hédervári Péterről) elnevezett holdkráterek sejtelmes kontúrjai.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This