Kedves Barátunk,

szokásunk, hogy őszönként Wesley tudományos körkép címmel rendezvényt tartunk, azzal a céllal, hogy a WJLF tudományok iránt érdeklődő polgárai megmutathassák egymásnak és a nagyvilágnak, mivel foglalkoznak éppen.  A legközelebbi ilyen alkalom 2022. 11. 27-n és 28-n lesz. NINCS szakos kötöttség, bármely tudományág köréből lehet előadni, s tudatosan keverjük a különböző tudományágakhoz tartozó előadásokat is. A rendezvény a tudomány hónapja sorozat részeként is nyilvánosságot kap.

A fő cél az új előadás, de örülünk olyan előadásoknak is, ami – más közegben – már elhangzott, de nem látható az interneten. Különösen fontosnak tartjuk, hogy tavaly nem szereplő kollégák megtiszteljenek minket, s azt is, hogy ha valakivel jelentős nyilvános tudományos esemény történt, pl doktorált, habilitált, akadémiai albizottságba beválasztatva székfoglalót tartott, jelentős konferencián plenáris előadásra kéretett fel stb – ezen alkalmakon elhangzott (de interneten fenn nem lévő)  előadását velünk is ossza meg.

20 perces előadásokra számítunk, amit 20 perces vitaidő követ.

A konferenciára távkonferencia felületen http://oktatas.uni.hu/meets.htm kerül sor, a távkonferenciára bármely olyan computerről be lehet lépni, melyhez webkamera, mikrofon, hangszóró csatlakozik, s stabil internetkapcsolattal rendelkezik. (Elvileg az okos telefonok is alkalmasak erre.) Akinek ilyen készülékhez nincs hozzáférése, annak számára a VIII Dankó u 11-ben mindenképpen lehetőséget biztosítunk, hogy egy teremben ülve részt vehessen a konferencián.

Jelentkezési határidő 2022.09.25

A konferencia a résztvevők és a közönség számára ingyenes, nyilvános. A http://oktatas.uni.hu/20221127.htm oldalra kattintva a KONFERENCIA NAPJÁN, DE NEM ELŐBB elérhető lesz az a link, melyre kattintva bárki beléphet a konferencia felületére! Tehát e link minden érdeklődővel megosztható!!!

A JELENTKEZŐKTŐL KÉREM E LAP KITÖLTÉSÉT !

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeXWphutGeY6ry1e_8SPvmkvdhazV2pGQOAyu7w4CLz8dzIsw/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0

 

Nagy Péter Tibor
MTA doktora, egyetemi tanár
WJLF Tudományos Tanács elnöke

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).
Share This