Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), valamint intézményeink (különösen is a Wesley János Lelkészképző Főiskola /WJLF/) polgárai nevében tiltakozunk a Magyar Országgyűlés alelnöke által – egyes képviselők és egyházi személyek közreműködésével – az irodájában felállított Horthy mellszobor elhelyezése ellen. Követeljük a bronzba öntött tett eltávolítását, és a cselekedettől való elhatárolódást.
Felelős, szabad állampolgárokként a magyar nép és a magyar állam tisztességes tagjai nevében, valamint a magyar állam vezetői (kiemelten is Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László parlamenti házelnök) helyett megkövetjük mindazon honfitársunkat (mindenekelőtt is zsidó és roma hátterű testvéreinket), akiket okkal és mélyen sért és megaláz, hogy politikusaink egy eltévelyedett csoportja a Magyar Országgyűlés házában, a nemzet egészét legfelsőbb szinten szimbolizáló épületben, a házelnök előzetes tudtával és megengedő elfogadásával felállíthatta Horthy Miklós mellszobrát. Az említett államvezető emlékére és az általa képviselt rettenetes korszak legitimációja céljából véghezvitt cselekedet olyan személy kultuszát erőlteti, aki első számú felelősként volt részese a magyar történelem legsúlyosabb bűneitől terhelt II. világháborús korszaknak. Megbocsáthatatlan történelmi vétkei számtalan ember méltatlan halálát eredményezték, és örök szégyent terhelt valamennyiünkre emberiesség-ellenes megnyilvánulásaival. Horthyt megkérdőjelezhetetlen felelősség terheli a náci birodalommal való nemzetvesztő szövetkezésben, az antiszemitizmus és rasszizmus állami ideológiává, jogalkotói-államigazgatási elvé tételében, és a háborús áldozatok százezrei mellett, mintegy félmillió honfitársunk barbár embertelenséggel történő meggyilkolásában.
Tiltakozásra hívunk minden tisztességes magyar állampolgárt. Elvárjuk országunk első számú vezetőitől az egyértelmű elhatárolódást és az önkritikát. Bízunk benne, hogy a pártok, a civil szervezetek és az egyházak is felemelik szavukat a veszedelem ellen, mely a rendszerváltás óta lopakodik előre, de immár egyre nyíltabban és arcátlanabbul próbál visszarántani bennünket abba a gyalázatba, amiből talán – noha keserves következmények árán – végre kilábalhattunk.
Budapest, 2022. augusztus 31.
Iványi Gábor
lelkész,
a Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) rektora
Forrás:
https://metegyhaz.hu/2022/09/01/tiltakozo-nyilatkozat-a-horthy-szobor-felallitasa-miatt/