„Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit,
és útját kedveli.” (Zsoltárok 37:23.)

In memoriam Setét Jenő

A nagy elhagyatottságban élő magyarországi cigányság emancipációjáért és pozitív identitásának megteremtődéséért, valamint az egyetemes emberi jogok érvényesüléséért múlhatatlan jelentőségű tevékenységet kifejtő, országosan ismert aktivista politikus megdöbbentő hirtelenséggel szólíttatott el közülünk a keddre virradó éjjel.

Setét Jenő 1972-ben, munkáscsalád gyermekeként, Sárospatakon született. Tizenhét évesen bekapcsolódott a rendszerváltáskor megalakult roma polgárjogi-kulturális mozgalom, a Phralipe tevékenységébe. 1992-ben Budapestre költözött, és a VIII. kerületi önkormányzatnál dolgozott családgondozóként. 1994-ben részt vett a Magyarországi Roma Parlament munkájában, 1995-től pedig másfél évtizeden át Horváth Aladár mellett működött a Roma Polgárjogi Alapítványnál (elsősorban a kilakoltatási és diszkriminációs ügyekkel foglalkozott). Később a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) munkatársa volt, majd pedig a népszámlálás idején a – roma identitás vállalásának erősítésére szervezett aktivista hálózatnak, és az abból létrejött – Idetartozunk Egyesületnek lett a vezetője.

Emlékezetes fellépései közé tartozik sok más mellett a Budapest Roma című program kidolgozása (2019), a tankötelezettség 18 éves korhatárának visszaállításáért indított aláíráskezdeményezés (2019), a gyöngyöspatai romák és a bírói kar védelmére szervezett tüntetés (2020) és a 2022-es országgyűlési választásokra tekintettel az Idetartozunk Egyesület részéről meghirdetett „Roma Politikai Minimum” című program megalkotásában való irányító szerepvállalás. Nevéhez fűződik továbbá a Roma Büszkeség Napjának a megszervezése, és többek közt az ő kezdeményezésére állítottak emléktáblát a cigány hős, Puczi Béla tiszteletére, és neveztek el róla egy teret is a Nyugati pályaudvarnál.

Megalkuvást nem ismerő munkásságának elismeréseként 1997-ben Roma Polgárjogi Díjat, 2007-ben Solt Ottilia-díjat, 2008-ban Emberi Jogi Emlékplakettet, 2012-ben Fekete Párduc-díjat, 2020-ban pedig Raoul Wallenberg-díjat kapott.

Életútjához, gondolkodásához és polgárjogi hitvallásához néhány közelmúltbeli megnyilatkozása:

– „Heller Ágnes sem szégyelli magát?” – Setét Jenő jogvédő aktivista politikáról és a romák helyzetéről (2017. december 21.)
https://magyarnarancs.hu/belpol/heller-agnes-sem-szegyelli-magat-108042

– Setét Jenő: Nincs joguk ítélkezni felettünk! (2018. március 29.)
https://168.hu/itthon/setet-jeno-nincs-joguk-itelkezni-felettunk-147525

– Romaként meg kell szólalnunk a melegek jogaiért is! – Interjú Setét Jenővel [2019. január 26.]
https://www.youtube.com/watch?v=j95C1e4wvqs

– „Orbán Viktor szabadon engedte a szélsőjobboldali kutyáit” – interjú Setét Jenővel [az erősödő cigányellenes retorikáról, a társadalmi béke és az igazságszolgáltatás veszélybe kerüléséről – a tatárszentgyörgyi gyilkosságra emlékezve]
https://merce.hu/2020/02/21/orban-viktor-szabadon-engedte-a-szelsojobboldali-kutyait-interju-setet-jenovel/

– „Olyan nincs, hogy helyettünk más bocsásson meg!” – Setét Jenő aktivizmusáról és politikai elveiről [a Partizánban; 2020. október 19.]
https://www.youtube.com/watch?v=pX1aN6zSPBU

– Húszéves emlék: a magyar politikatörténet és roma polgárjogi mozgalom egy nevezetes napja (Horváth Aladárral közös írás)
https://merce.hu/2021/12/13/huszeves-emlek-a-magyar-politikatortenet-es-roma-polgarjogi-mozgalom-egy-nevezetes-napja/

– Valódi érdekképviseletet és roma kulturális intézményeket várnak Karácsonytól az elégedetlen civilek és aktivisták [kerekasztal-beszélgetés Setét Jenő részvételével]
https://merce.hu/2022/01/14/elegedetlenek-karacsony-elso-ket-fopolgarmesteri-evevel-a-roma-aktivistak/

Az igazság, a szeretet és az emberi méltóság apostola immár az angyalok seregében küzd Isten Országa igazságaiért és annak eljöveteléért. Imádkozunk azért, hogy barátai és munkatársai maradhassunk.

Kedves jó Jenő, Isten veled!

Budapest, 2022. január 26.

Majsai Tamás
Ökumené és Interkulturalitás Intézet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).
Share This