Hálaadással, kegyelettel és mélységes bűnbánattal emlékezünk a budapesti gettó falainak 77 évvel ezelőtti leomlására. A szovjet csapatok katonái 1945. január 18-án mintegy hetven ezer halálra szánt zsidó testvérünk életét mentették meg. A gettó felszabadítása egyszersmind a nácizmus iszonyatától való nemzeti megmenekülés nagy nyitánya is volt.

Soha nem felejthetjük el, hogy a Horthy-korszak idején a magyar zsidóság ellen szerveződő állami-társadalmi terror, végsőképpen pedig a zsidó közösség teljes elpusztítására irányuló gyalázatos merénylet megtörténtére hazánk keresztény állampolgárainak és keresztény egyházainak a gyilkos folyamatokat lelkesen támogató közreműködésével kerülhetett sor.

Majsai Tamás
Soá és Kereszténység Kutatóintézet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This