Az MTA évről évre novemberben megrendezi a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatát

Idei mottója: „Tudomány – iránytű az élhető jövőhöz”

A Wesley-n úgy látjuk, s reméljük, nem vagyunk ezzel egyedül, hogy globálisan és lokálisan egyaránt csak olyan jövő élhető (pontosabban: csak olyan jövőért érdemes tenni, másmilyet legfeljebb elviselni lehet), amelyben a legalapvetőbb emberi jogok, közöttük ennek legősebbike: a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülnek; amelyben senki emberi méltóságát nem veszélyezteti szociális helyzete; amelyben ügyeinket olyan liberális jogállam intézi, ahol a polgárok szabadon választhatnak lakhelyet, hivatást, életformát és nemi identitást, s amelyben növekszik, de legalábbis sosem csökken annak lehetősége, hogy az emberek megfelelő oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, tiszta vízhez és levegőhöz jussanak. Az általunk művelt tudomány – legyen az alkalmazott vagy felfedező jellegű, válassza kutatási területéül a múlt vagy a jelen világát, a természetet vagy a társadalmat – ilyen jövőért szeretne tenni.

Nagy Péter Tibor
WJLF Tudományos Tanácsának elnöke

Az MTÜ Wesley-s elemei:

2021 november 6 szo 9 h Palettaelőadás: Csányi Vilmos: Íme, az ember! ; Beszélgetés Csányi Vilmossal;
http://oktatas.uni.hu/20211106.htm

2021 november 6 szo 14 h Lépcsőház. Vitalehetőség korábbi tanácskozásokról ( https://archive.org/details/lepcsohaz ); Életminőség vagy vallásosság ; 14.h. Kodácsy-Simon Eszter, Nagy Péter Tibor, Rosta Gergely kerekasztal-beszélgetése felvételről. 15.45 Beszélgetés NPT-vel és RG-vel ;
http://oktatas.uni.hu/20211106.htm

2021 nov 14-15 Wesley tudományos körkép;
http://oktatas.uni.hu/20211114.htm

2021 nov 18-20 ONK, Szeged, a Wesley I4S panelje
http://oktatas.uni.hu/20211118.htm

2021 nov 21 9 h. konferencia: Szuez, Budapest, 1956. (65 év után);
http://oktatas.uni.hu/20211121.htm

2021 nov 27 szo 9 h 150 éve alakult meg az Országos Közoktatási Tanács; MTA Neveléstörténeti Albizottsága és a WJLF Neveléstudományi Tanszéke konferenciája;
http://oktatas.uni.hu/20211127a.htm

2021 nov 27 Sat (18 h in Budapest, 9 h in Seattle) : Wesley lectures: Nagy, Peter Tibor: The Central European melting pot. Lecture in the framework of Novamigra European Project.
http://oktatas.uni.hu/20211127.htm

2021 nov 28 v 9 h Lépcsőház. Vitalehetőség korábbi tanácskozásokról ( https://archive.org/details/lepcsohaz ); Szilágyi Gál Mihály: A beszélő állam: a politikai intézményrendszer mint retorika;
http://oktatas.uni.hu/20211128.htm

2021 nov 28 v 14 h Palettaelőadás: Melegh Attila: A szocialista rendszerek mint történetileg változó vegyes gazdasági rendszerek;
http://oktatas.uni.hu/20211128.htm

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This