Marosi Ernő ( 1940-2021) művészettörténeti súlyáról művészettörténész kollégák illetékesek megemlékezni – bár nagy középkortörténeti munkáiból történészhallgatóként is tanultunk.
Ősszel lett volna vendégünk a Wesley Palettaelőadások sorozatában.
Én – csak az elmúlt pár évből emlékezem néhány közéleti megnyilvánulásra, ahogyan a Tör­ténelmi emlékezet és historiográfia cím­mel (az MTA Filozófiai Intézete szer­vezésében) megtartott konferencián szállt szembe a Szabadság téri emlékművel (2000, 2017 március 16.p.). ahogyan – Kovács Péter szövetségeseként – szembeszállt a L Simon féle székesfehérvári művészetpolitikai abszurdumokkal, (Heti válasz | 2017. augusztus 2. 42.p.) ahogyan szót emelt a műemlékek hamisítása ellen, amire a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi Központ bezárásával a FIDESZ intézményesen is zöld utat adott (Élet és irodalom 2016 Január 9 )
Álljon itt két idézet tőle:
„Az 1860-as években az egyik első nagy műemléki vállalkozás volt, hogy a kiváló biológus, Haynald Lajos kalocsai érsek ásatásokat végeztetett Henszlmann Imrével, a leleteket a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Ezek aztán a Magyar Nemzeti Galériába kerültek. A Szépművészeti főigazgatója ezeket (most) minden további nélkül visszavágta Kalocsára az érseknek, aki el is dugta szépen a székesegyház alatt létesített műemléki pincében. Attól kezdve élő ember nem látogathatja azokat. Hasonló történt a tudományos akadémia művészeti gyűjteményével is. Alapítványok, gyűjtemények sérültek, olyan privilégiumok, amiket az egykori adományozók pontosan kimértek abban a boldog hiszemben, hogy az általuk összegyűjtött javak a köz érdekében rendelkezésre állnak majd. Ez törvénykezési, nem pedig végrehajtói probléma: az állam nem csinálhat ánuszt a szájából. Kinek van joga felülbírálni azt, amit az előző nemzedékek elfogadtak, szentesítettek, esküvel erősítettek meg? Székesfehérvárnak volt egy országos jelentőségű kőtára. Történeti forrásokat pótolt. Átvészelt sok mindent, az utóbbi harminc évet nem. Szétbontották a kőtárat, raktározták, végül egy lerobbant szovjet laktanyában kötött ki, amelyet az akkori tulajdonosa megőrzött. Most az utcára kerül. – És azt is tessék megmondani, a jáki templomnak először a homlokzatáról, aztán a szentélyéről leszedett, gyakorlatilag a teljes Árpád-kori szobrászati anyagnak a kétszeresét jelentő szobrászati dísz most hol látható?” IDÉZI : Tölgyesi Gábor Meghurcolt múzeumok. Sok gyűjtemény költözése mögött egy ok áll: az Orbán-kormány kinézte a helyüket hatalmi reprezentációs céljaira – véli több akadémikus.Népszava 2020 február 20 4. oldal
“Szegény Kölcsey sem tudta, valójában mit is kezdjen a múlt emlékeivel. Míg Huszt várának „bús düledékeiről” a szentimentális utazó magyar nyelven legvadabb és legpittoreszkebb látomását írta, a „lebegő rémalak” szájába adja a „messze jövendővel” komolyan összevetendő jelenkornak címzett aktuális intelmet, amely eltanácsolja az epigramma olvasóját a „régi kor árnyán” való me­rengéstől. Ez a rémalak (a bátyja annak a kísértet­nek, amely 1847-ben – n. b. a Magyar Tudomá­nyos Akadémia műemlékvédelmi Felszólításának évében – készült megfogalmazásában 1848 óta járja be Európát), most éppen nálunk tartózkodik. Eredményei már megvannak: miközben „Oszlo­pokat emeltünk, hogy beszéljék a múltakat”, és elterjedt a szokás, hogy a várromokat a magunk értelmezésében adjuk át a turisztikai haszonszer­zésnek és a lángos fogyasztásban, lóról hátrafelé nyilazásban, valamint kínzókamra- és panopti­kumlátogatásban érdekelt jövőnek, mindezt a va­laha volt műemlékvédelem bús düledékeinek or­máról szemlélhetjük. VISSZAMERENGNI MIT ÉR?
MEGJEGYZÉSEK NÉGY ÉVTIZED MŰEMLÉKVÉDELMI SZÖVEGEIHEZ” Műemlékvédelem, 2016 5-6. sz. 383
Nagy Péter Tibor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This
X