A ROMA KULTÚRA VILÁGNAPJA ALKALMÁVAL
szeretettel köszöntjük cigány testvéreinket.

Áldást kérünk életükre, és hálásak vagyunk az Örökkévalónak a velük való közösségünkből fakadó naponkénti ajándékaiért.

Az ünnepnap történetéhez:

április 8-12 között tartották a London melletti Orpingtonban az International Romani Union első világkongresszusát, ahol a huszonhárom országból érkező résztvevők többek között elfogadták a romák jelképeit, a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, cigányok!”– jelmondatot.

A szervezők India kormánya és – egyes pünkösdi-karizmatikus cigány közösségek kezdeményezésére – az Egyházak Világtanácsa voltak.

Április 8-át a lengyelországi Serock-ban 1990-ben megtartott IV. Roma Világkongresszuson a cigányság nemzetközi ünnepévé kiáltották ki, az ENSZ pedig a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította.

Magyarországon az ünnepet hivatalosan 1995-től, a kisebbségi önkormányzatok megalakulásától tartották meg – először csak a roma közösségek, majd egyre szélesebb körben más intézmények, szervezetek is.

Bővebben lásd:

https://felvidek.ma/2015/04/aprilis-8-a-nemzetkozi-roma-vilagnap/

A Cigány Himnusz magyarul
https://www.youtube.com/watch?v=xvWP8nmNwLs

Budapest, 2021. április 8.

 

Majsai Tamás
WJLF Ökumenikus Tanulmányi és Kutatóintézet

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).
Share This