Nagy Péter Tibor emlékezése a Wesley-n” .

A Brandt életpálya öt szakasza több dolognak is normatív emlékezetpolitikai szimbóluma egyszerre:

  1. Ha hazádban zsarnokság van, akkor morális döntés ezzel minden módon szembeszállni. Ha kell a tolladdal, ha kell, országoddal szemben álló hadsereg tisztjeként, ha kell illegálisan szervezkedve. És a zsarnokság akkor is zsarnokság, hogyha választásokra vezetheti vissza létrejöttét.
  2. Ha egy szabad városban élsz és politizálsz, egy autokratikus állam közepén, nem Te vagy befalazva: ők vannak kifalazva – a dolgod mindenekelőtt a szabadság védelme. A többi majd jön.
  3. Ha demokratikus baloldali vagy, kisebbségben, akkor egykori politikai konkurenseid vezette demokratikus kormányokban is tudnod kell részt venni, ha relatív többségben, akkor együtt kell müködnöd kisebb, nem baloldali demokrata partnereddel
  4. Olyasmiért is bűntudatot kell érezned, bocsánatot kell kérned, amit országod vagy ügyed képviselői követtek el – akkor is ha Te vagy szüleid nem voltak vétkesek, sőt talán cinkosok sem.
  5. Ha elővigyázatlanságból kémeket engedsz magadhoz – és politikai hivatalodhoz – közel, akkor is vissza kell lépned, ha minden egyéb tekintetben sikeres vagy.

A konferencia videófelvétele :

https://archive.org/details/nemet_szocialdemokraciarol

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This