A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (MAZSIHISZ) és Elnökét a megelőző két hónapban célirányos és arcpirítóan otromba offenzíva alá vette a kormány- és kormányközeli média szinte valamennyi orgánuma. A zsidó közösség belső vitáira (elsősorban az Elnök és Róna Tamás főrabbi, a Rabbitestület elnöke között támadt szövevényes konfliktusra) parazita módon rátelepedő, a kialakult feszültségeken leplezetlenül kárörvendő, és azok elmélyítésén munkálkodó sajtóhiénák számára az adott (és kizárólag a kocsmai pletykák stílusában és logikájával előrángatott) ügyek természetesen csak apropóul szolgáltak. A cél – ezt ma már tisztán látjuk – nem volt más, mint egy jól megkonstruált, csapdahelyzetet állító koncepcióval – és többféle perspektívára tekintettel, köztük mindenekelőtt a felekezet politikai gleicschaltolásának reményével – ellehetetleníteni, és esetleg tisztéből is eltávolítani a zsidó közösség történelmi tapasztalatainak, tudásának és ezekből táplálkozó igazságigényének szempontjait bátran és markánsan képviselő Heisler Andrást.
Amint az köztudott, az Elnök azzal vált a rezsim korifeusai szemében egyre kevésbé kívánatos személlyé, hogy következetesen és rendszeresen hangot adott a kormány által folyamatosan megalázott magyar zsidóság fájdalmainak: kifogásolta és kritikával illette az agresszív és pimasz veritászos, gábrieles, sorsok házas kormányzati történelemszemléletet és ún. emlékezetpolitikát, valamint az ennek jegyében megrendezett Holokauszt-emlékévet, a Horthy-, Hóman-, Donáth- stb. szobrokat, cégéres antiszemiták magas állami kitüntetésekben részesítését, az antiszemitizmussal szemben tartüffiánus módon zéró toleranciát hirdetve sorosozó politikát.
A legnagyobb hazai (és kelet-közép-európai) zsidó szervezet egy évvel ezelőtt igen nagy többséggel másodszor is megválasztott legitim vezetőjének közéletből való kiiktatására irányuló eltökélt szándékot különösen egyértelművé teszik az indoktrinációs feladatok mellett terrorgépezetként is működtetett állampárti médiumkombinát részéről ellene intézett támadások minapi hajmeresztő és brutális méretei.
A borsodi időszaki választás (immár biztos bástyákat jelentő) eredménye új fejezetet nyitott a fenyegetésekben nyíltan is tobzódó kommunikáció számára. A múlt kedd hajnali híreinek szárnyán így kapcsolódott be az offenzívába – ekkor még mintegy arctalanul – a kormányzat is, amelyben úgymond „megütközést keltett”, hogy „a Mazsihisz csupán egy óvatos közleményt adott ki” a választás jobbikos képviselőjelöltjének múltjához tapadó zsidózás ügyében, és egyhuszonnégy óra elteltével pedig (miközben a Magyar Hírlap sajtóbérencei szinte percenként harsogták a „Nem reagált megkeresésünkre a Mazsihisz Bíró ügyében, antiszemita botrány” szlogent) pástra lépett maga a Miniszterelnök is. No, nem személyesen, hanem csak a rá engedélyezve tett hivatkozásokkal üzenve az ügyben kezdettől fogva ott bábáskodó mandiner.hu-n keresztül: „gyengének és határozatlannak tartja a Mazsihisz elnökének Bíró-ügyben tanúsított fellépését”, és „személyesen [… őt] tartja felelősnek azért, hogy a baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi parlamenti választáson”. „Forrásaink beszámolói szerint – örömködte tovább a „keresztény” portál – […] Orbán hiányolja [azt is], hogy Heisler nem szólította fel egyértelműen a baloldali pártokat arra, ne támogassanak egy judapestező, tetűcsúzdázó jelöltet. A kormányfő szűk környezete szerint az, hogy a szervezet ilyen »általánosító megfogalmazással igyekezett relativizálni Bíró kijelentéseit, megingathatja a Mazsihisz hitelességét a kérdésben«.” (A Bíró-esetre egyébként a MAZSIHISZ-é volt az első intézményi reakció, éspedig kellő egyértelműséggel. Meglehet, nem a NER céljainak, hanem a pártpolitikai erőtér viszonylatában követett saját gyakorlatának megfelelően. A rezsimsajtó, amikor és ameddig érdekében állt, teljes megelégedéssel és sűrű, lelkendező utalásokkal hivatkozott is a nyilatkozatra. Az új keletű vád már csak az esemény utáni másodszori zsákmányszerzés jegyében fogalmazódott meg. Erre utal Heisler Andrásnak a miniszterelnöki kirohanásra adott válasza: „Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni.”)
Hogy pedig mindenki, és kételymentesen értse, ki beszél a sajtókopók hadán keresztül, a mandineres reggelen bejelentkezett Soltész Miklós, a KDNP multifunkcionális vigéce is, aki jelenleg éppen egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárt alakít a Miniszterelnökségen, és keresztény nyájassággal revelálta (némileg zavarosan) ugyanazt: „A magyarországi zsidóság vezetőivel kiváló a kapcsolatunk, egyedül Heisler elnök úr részéről kapunk nehezen értelmezhető kritikákat. […] A többi zsidó felekezet vezetőjétől és tagjaitól egészen mást hallok, ők a zsidó élet reneszánszáról beszélnek, és arról, hogy hazánk ma az egyik legbiztonságosabb ország a zsidó emberek számára. Elképesztő, hogy a baloldal nyíltan vállal nyilaspártokat és olyan, a zsidóságot gyalázó politikusokat, mint Bíró László. Ezzel kapcsolatban alig törte meg a csendet az elnök úr. Ezt a kettős mércét nem tudjuk elfogadni.”
Az „í”-re a pontot, mármint tartalmilag, két üzenet tette föl (a változó hangszerelésben és megállás nélkül azóta is egymást ismétlően bömbölő további szajkósereget – komplett NER-es TV-műsorok, Kocsis Máté, Köves Slomó és mások – semmi értelme szemlézni).
Előbb Néző László, a pártállam egyik elsőszámú befolyásolási centruma, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője tolmácsolta még csütörtökön a rábízottakat. A Magyar Nemzet által közzétett betűhalmazában nem csak a baloldali pártokkal „cinkosságot” vállaló, és korábban akár „a semmiért is” tiltakozó kalandorként bélyegezte meg Heisler Andrást, de egy különösen cinikus kitétellel (utalva a lovagkeresztes kitüntetését 2016-ban sok más demokratával együtt visszadó szavaira) képes volt őt nemzetellenséggé is nyilvánítani (a történelmileg veretes büdzsid kifejezés egyelőre még nem mert bekerülni a NER-es közszótárba), kívánva neki „»erőt, egészséget és hosszú életet, hogy legyen ideje jóvátenni mindazt a mérhetetlen kárt, amit […] Magyarországnak okozott.«” A másik Orbán-reprezentánsnak, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának, Szalay-Bobrovniczky Vincének pedig szombaton támadt nyilatkozási kedve, nem kevesebbet állítva a Magyar Nemzet hasábjain, mint azt, hogy Heisler András elmulasztotta latba vetni befolyását azért, „hogy ne válhasson szalonképessé az antiszemitizmus a baloldalon”.
Riadt döbbenetünknek adunk hangot a MAZSIHISZ és elnökének kormánypolitikai szintre emelt kriminalizálása, és a közösség tagjainak ezzel munkált módszeres megfélemlítése miatt.
Tiltakozunk az ellen az alattomos és szemérmetlen sugalmazás ellen, amellyel a Horthy-kurzus antiszemita szellemiségét élesztgető, és a közismerten nem jelentéktelen méretű hazai antiszemitizmust Soros-plakátokkal bátorító (ki ne találkozott volna e tapasztmányokon kirobbant zsidóellenes grafittis gyűlölethullámmal) magyar kormány most éppen (mert nem tudjuk, mi jön még ezután) azzal alázza meg a hazai zsidóságot, hogy a minden tekintetben legmeghatározóbb közösségét az antiszemitizmus terjesztésének melegágyaként rágalmazza, mi több, arra a gyomorforgató asszociációra is nyitott kaput hagy a zérótoleranciás iránytűt szomjazók egy szép tábora előtt, hogy a zsidók bizony, úgy általában véve is, már csak ilyenek: a lehető legaljasabb dolgokra is képesek.
Teljes szolidaritásukról biztosítjuk a kormányzat által üldözött és megfélemlített zsidó testvéreinket, és hasonló érzületnyilvánításra kérjük jó érzésű honfitársainkat, köztük is első helyen az ország hitvalló keresztényeit és közösségeit.
Budapest, 2020. október 20.
A Wesley János Lelkészképző Főiskola Soá és Kereszténység Kutatóintézete nevében:
Majsai Tamás
Wintermantel Balázs