Dr. Upor László rektor úr
Dr. Karsai György professzor úr
Dr. Gábor György professzor úr

Színház- és Filmművészeti Egyetem

Budapest

Igen Tisztelt Rektor úr, Professzor urak, Hallgatói és Intézményi Jogok Képviselői!

Tisztelettel, együttérzéssel és szeretettel szemléljük azt a küzdelmet, amit elsősorban az SZFE autonómiájának a megtartásáért vívtok, ugyanakkor ez példa az egész ország számára és alkalmas arra, hogy jogaink megbecsülésére biztasson minket. Köszönjük ezt nektek. Megrendít bennünket az az egység és hűség, amellyel összetartotok, hallgatók és mesterek. Boldogok vagyunk, hogy a nemzetközi és hazai szakmai világ is nagyrészt kiáll mellettetek. Kérünk benneteket, hogy számítsatok minket is a barátaitok közé.

Tanácskozva szenátusunkkal, mely az augusztusi ülésén egyhangúlag szavazta meg azt a határozatot, amellyel kiállunk mellettetek, szeretnénk felkínálni – hogy amennyiben a szükség úgy hozza, és nem kaptok jobb ajánlatot -, fogadjátok el azt a szerény, de valódi lehetőségeket kínáló ernyőt, amit az átmeneti időre felkínálunk.

  • Kollégiumunkban van még valamennyi szabad hely.
  • Konyhánk most is kész a kérésnek megfelelően 30-40 ebédet
    biztosítani, de ez a szám akár az egész egyetemi polgárság rendelkezésére
    növelhető.
  • A Wesley Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmény (az utolsó függetlenek egyike), így teljes szabadsággal oktassatok és jöjjetek, vegyétek igénybe egész infrastruktúránkat és élvezzétek vendégszeretetünket.

Egyébként egyetemi szintű oktatás is zajlik nálunk, és doktori iskolánk is indulásra kész.

Mindezeken túl fogadjátok őszinte baráti elismerésünket, és támogató szeretetünket, amellyel akkor is mellettetek állunk, ha nem tartotok igényt a fent említett támogatásra.

Budapest, 2020. október 16.

Szeretettel és nagyrabecsüléssel:

Dr. Iványi Gábor
rektor

Az eredeti levél pdf kiterjesztéssel

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This