Kedves Wesley-Polgárok!
A mai nappal gyakorlattá váltak az elmúlt hét tervezési, előkészítési munkálatai.
Mindenekelőtt azonban szeretném megköszönni azt az áldozatos türelmet és embert próbáló munkát, amellyel mindannyian hozzájárultak oktatási tevékenységünk fenntartásához.
A rendkívüli járványügyi helyzet kezelése az általános működési rendünktől eltérő módszereket igényel, olyanokat, amelyeket még nem alkalmaztunk, nem próbáltunk ki. Ezért az előkészített, ideiglenes távolsági oktatás alkalmazásával az első időszakban bizonyára lesznek még kisebb zökkenők, de ismerve Oktatóink felkészültségét, Hallgatóink pozitív hozzáállását, meggyőződésem, hogy az új elvárásoknak is meg fogunk felelni.
Mindannyian érzékeljük, hogy a mostani helyzet teljesen bizonytalan. Nem látjuk előre, hogy mikor oldható fel felelősséggel a mostani krízis. Így azt sem tudjuk, hogyan zárhatjuk a tanévet, és mikor kerülhet sor a személyes kontaktust igénylő diplomavédésre és -átadásra. Az is lehetséges, hogy csak augusztus̶̶ ̶̶ szeptemberben tudjuk ezt megszervezni. Ezért ebben az ügyben is kérem bizakodó türelmüket. A szakdolgozat-leadási határidő meghosszabbítható az SZMSZ szerint a Tanulmányi Hivatalba beküldött kérvénnyel (ebben az esetben e félévben eltekintünk a különeljárási díjtól).
Azokat a gyakorlati foglalkozásokat, amelyeket jelen eljárásban elképzelhetetlen közvetlen kapcsolatok nélkül megvalósítani (szupervízió, terepgyakorlat, önismereti csoportok stb.), kénytelenek vagyunk felfüggeszteni, jobb időkre halasztani. Ha valakinek ezek kezelésére lenne használható tapasztalata, ossza meg velem, velünk, köszönettel fogjuk venni.
Hiszem azonban, hogy a járványügyi helyzet elmúltával infokommunikációs ismeretekben és gyakorlatban megerősödve magasabb szintű, korszerűbb oktatási rendszerben, alkalmazásban, lelkileg megerősödve tudjuk folytatni mindennapjainkat.
Kérem továbbá, hogy mindenki fokozottan tartsa be az ajánlott biztonsági szabályokat, eljárásokat. Nagyon vigyázzanak magukra, családtagjaikra, baráti és munkatársi környezetükre.
Budapest, 2020. március 23.
Szeretettel:
Dr. Iványi Gábor
Rektor