Wesley János Lelkészképző Főiskola

A WJLF Járványügyi Védekezési Munkabizottsága javaslatára, a koronavírus fertőzéssel összefüggő járványügyi védekezés érdekében a WJLF vezetése az alábbi intézkedéseket hozza:

  • Főiskolánk elkötelezett szándéka és célja a járványügyi védekezés hatékony és összehangolt megvalósítása, a Főiskola polgárai egészségének védelme, azzal, hogy az oktatási feladatellátást, a megváltozott körülmények között is a megfelelő szinten tartsuk.
  • Ezen intézkedési terv a 2020. március 15-i állapotra ad eligazítást, a körülmények várható változásával a frissítésére folyamatosan kerül sor. Mindezek mellett a március 10-i főtitkári tájékoztató, a március 11-i rektori levél, valamint a 2/2020. sz. Rektori intézkedésben foglaltak továbbra is érvényben vannak és irányadóak.
  • Szakértői javaslatok alapján az alábbi nyolc, egyszerű tanácsot célszerű követni a védekezés érdekében:
    1. Gyakori, alapos kézmosás.
    2. A tömeg, a zsúfoltság kerülése.
    3. Tüsszentés a könyékhajlatba vagy zsebkendőbe.
    4. Az utazások átgondolása, lehetőség szerint elhalasztása.
    5. Rendszeres tájékozódás megbízható forrásból.
    6. Az immunrendszer erősítése.
    7. 7.Felsőlégúti panaszok esetén a hivatalos utasítások követése (https://koronavirus.gov.hu/mit-tegyunk-tunetek-eseten).
    8. A higgadtság megőrzése, a pánik kerülése.
  • Megerősítjük, hogy aki a vírus által érintett területen járt, vagy olyan személlyel került kapcsolatba, vonuljon házi karanténba és telefonon értesítse házi orvosát és Főiskolánkat. Ezen személyek további intézkedésig nem léphetnek be a Főiskola területére. Ez vonatkozik minden olyan főiskolai polgárra is, aki koronavírussal fertőzött vagy hatósági kötelezés alapján elkülönített személlyel került kontakt kapcsolatba.
  • Továbbra is kérjük, hogy akik a járvánnyal összefüggésben magas kockázatú csoportba tartoznak koruk vagy egészségi állapotuk miatt, további intézkedésig Főiskolánkat ne látogassák. Azok a személyek, akik ilyen kockázatú családtaggal élnek együtt csak nagyon indokolt esetben és a járványügyi szabályok fokozott betartása mellett dolgozzanak Főiskolánk területén.
  • Jellemzően magas kockázattal járó, nagy létszámú rendezvények Főiskolánkon nem tarthatóak.
  • Azok a munkatársak, akik a járványügyi rendelkezésre tekintettel vezetői döntés vagy hatósági kötelezés alapján karanténba vonulnak, munkanapjuk igazolt távollétnek minősül, ez nem jár fizetéscsökkenéssel. Akik egészségügyi ellátórendszerben kerülnek elkülönítésre, a karantén idejére a jogszabályokban meghatározottak szerinti ellátásban részesülnek.
  • A Főiskola polgáraitól kérjük, hogy a magánjellegű tervezett utazásaikat és meghívásaikat felelősségteljesen fontolják meg, mérlegelve azok esetleges nem kívánatos következményeit.
  • A 2020. március 16-21 között elrendelt rendkívüli szünet időszakában az oktatók tekintsék át tananyagaikat és tanszékvezetői irányítás mellett dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyekkel a tantárgy specifikumának legjobban megfelelő távolsági oktatás tevékenység folytatható. Ennek részleteiről, beleértve azokat a tárgyakat is ahol a távolsági oktatás nehézségbe ütközik (például gyakorlatok), a Főiskola működését biztosító ügyeleti rendről, továbbá a félév teljesítésének változásáról külön intézkedés kerül kiadásra.
  • A Hallgatók továbbra is minden, a tanulmányaikkal összefüggő ügyet kizárólag elektronikus úton intézhetnek.
  • Felhívjuk a Főiskola minden polgárát, hogy a Wesley szellemiségének megfelelően mutassanak felelősségteljes gondolkodást és magatartást, kísérjék figyelemmel a hivatalos kormányzati tájékoztatásokat valamint Főiskolánk honlapját.
  • Kérem a Főiskola vezető munkatársait, hogy folyamatosan biztosítsák telefonos és email elérhetőségüket.
  • Budapest 2020. március 15.

 

Dr. Iványi Gábor
rektor

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This