Wesley János Lelkészképző Főiskola
A WJLF Járványügyi Védekezési Munkabizottsága javaslatára, a koronavírus fertőzéssel összefüggő járványügyi védekezés érdekében a WJLF vezetése az alábbi intézkedéseket hozza:
- Főiskolánk elkötelezett szándéka és célja a járványügyi védekezés hatékony és összehangolt megvalósítása, a Főiskola polgárai egészségének védelme, azzal, hogy az oktatási feladatellátást, a megváltozott körülmények között is a megfelelő szinten tartsuk.
- Ezen intézkedési terv a 2020. március 15-i állapotra ad eligazítást, a körülmények várható változásával a frissítésére folyamatosan kerül sor. Mindezek mellett a március 10-i főtitkári tájékoztató, a március 11-i rektori levél, valamint a 2/2020. sz. Rektori intézkedésben foglaltak továbbra is érvényben vannak és irányadóak.
- Szakértői javaslatok alapján az alábbi nyolc, egyszerű tanácsot célszerű követni a védekezés érdekében:
-
- Gyakori, alapos kézmosás.
- A tömeg, a zsúfoltság kerülése.
- Tüsszentés a könyékhajlatba vagy zsebkendőbe.
- Az utazások átgondolása, lehetőség szerint elhalasztása.
- Rendszeres tájékozódás megbízható forrásból.
- Az immunrendszer erősítése.
- 7.Felsőlégúti panaszok esetén a hivatalos utasítások követése (https://koronavirus.gov.hu/mit-tegyunk-tunetek-eseten).
- A higgadtság megőrzése, a pánik kerülése.
- Megerősítjük, hogy aki a vírus által érintett területen járt, vagy olyan személlyel került kapcsolatba, vonuljon házi karanténba és telefonon értesítse házi orvosát és Főiskolánkat. Ezen személyek további intézkedésig nem léphetnek be a Főiskola területére. Ez vonatkozik minden olyan főiskolai polgárra is, aki koronavírussal fertőzött vagy hatósági kötelezés alapján elkülönített személlyel került kontakt kapcsolatba.
- Továbbra is kérjük, hogy akik a járvánnyal összefüggésben magas kockázatú csoportba tartoznak koruk vagy egészségi állapotuk miatt, további intézkedésig Főiskolánkat ne látogassák. Azok a személyek, akik ilyen kockázatú családtaggal élnek együtt csak nagyon indokolt esetben és a járványügyi szabályok fokozott betartása mellett dolgozzanak Főiskolánk területén.
- Jellemzően magas kockázattal járó, nagy létszámú rendezvények Főiskolánkon nem tarthatóak.
- Azok a munkatársak, akik a járványügyi rendelkezésre tekintettel vezetői döntés vagy hatósági kötelezés alapján karanténba vonulnak, munkanapjuk igazolt távollétnek minősül, ez nem jár fizetéscsökkenéssel. Akik egészségügyi ellátórendszerben kerülnek elkülönítésre, a karantén idejére a jogszabályokban meghatározottak szerinti ellátásban részesülnek.
- A Főiskola polgáraitól kérjük, hogy a magánjellegű tervezett utazásaikat és meghívásaikat felelősségteljesen fontolják meg, mérlegelve azok esetleges nem kívánatos következményeit.
- A 2020. március 16-21 között elrendelt rendkívüli szünet időszakában az oktatók tekintsék át tananyagaikat és tanszékvezetői irányítás mellett dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyekkel a tantárgy specifikumának legjobban megfelelő távolsági oktatás tevékenység folytatható. Ennek részleteiről, beleértve azokat a tárgyakat is ahol a távolsági oktatás nehézségbe ütközik (például gyakorlatok), a Főiskola működését biztosító ügyeleti rendről, továbbá a félév teljesítésének változásáról külön intézkedés kerül kiadásra.
- A Hallgatók továbbra is minden, a tanulmányaikkal összefüggő ügyet kizárólag elektronikus úton intézhetnek.
- Felhívjuk a Főiskola minden polgárát, hogy a Wesley szellemiségének megfelelően mutassanak felelősségteljes gondolkodást és magatartást, kísérjék figyelemmel a hivatalos kormányzati tájékoztatásokat valamint Főiskolánk honlapját.
- Kérem a Főiskola vezető munkatársait, hogy folyamatosan biztosítsák telefonos és email elérhetőségüket.
- Budapest 2020. március 15.
Dr. Iványi Gábor
rektor