Augusztus 2-án, az Auschwitz-Birkenau-i cigánytábor foglyai között rendezett tömegmészárlás napján az Európai Unióban és világszerte is a Pharrajmos, a Holokauszt cigány-roma áldozataira emlékezünk.

Az emlékezés alkalmával a Wesley János Lelkészképző Főiskola polgársága szégyenkező és együtt érző szeretettel osztozik cigány testvéreink fájdalmában és máig ható félelmeiben.

Szégyelljük és bánjuk, hogy engedve a rasszizmus sátáni kísértésének, kárrá és szemétté tettük az emberlétről és az egy Teremtőről vallott alapvető biblikus hitünket, és hűtlenné váltunk cigány testvéreink iránt.

Különösen gyötrelmes gyalázatként emlékezünk arra a gonoszságra, amelyet a horthyzmus és a nácizmus idején a magyar állam, a magyar hatóságok és honfitársaink követtek el ellenük: előbb „csak” megvetve, másodrendűnek bélyegezve és elkülönítve őket, majd rájuk szabadítva a deportálás, a haláltáborok és a nyilas gazemberség minden emberi képzeletet felülmúló aljasságait.

A múltban történtekkel azonosképpen szégyelljük, és irtózva szemléljük azonban a Pharrajmoshoz vezető sötét indulatok napjainkban tapasztalható megnyilvánulásait is: a cigánymegvető közgondolkozás és közbeszéd elharapódzását, a hétköznapi és politikai cigányellenesség ezerféle nemtelenségét.

Külön is mély fájdalommal kell szólnunk arról, hogy a hazánkban élő keresztények és egyházi közösségeik igen jelentős hányada e jelenségekkel szemben nem csak a tisztátalan lelkű hallgatás bűnös alternatíváját követi, de olykor aktívan támogatja is ezeket, más esetben pedig megértő és elnéző magatartással nyújt bátorítást állandósulásukhoz, felerősödésükhöz.

A cigányellenesség elutasításának örök aktualitására hazánkban egy egészen közeli esemény is figyelmeztet. Az a tíz évvel ezelőtti borzalmas gyilkosságsorozat, amelynek utolsó felvonására éppen a mai napon került sor. Még pislákoltak a Pharrajmosra való emlékezés gyertyái, amikor a nyírségi Kisléta település cigánysorának a szélén éjféltájban ismételten eldördültek a gyilkosok újabb emberéletet követelő fegyverei.

A Pharrajmos évfordulójának alkalmával arra hívjuk fel a humánum és a civilizáció híveit, az Örökkévalónak minden gyermeke iránt azonosképpen érzett szeretetét valló honfitársainkat, hogy mondjanak nemet a cigányellenesség hitványságára, az istentelen rasszizmus és másságellenesség megnyilvánulásaira, és legyenek állhatatos képviselői annak a szentírási igazságnak, hogy „a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség” (Róma 8,6).

Budapest, 2019. augusztus 2.

Majsai Tamás

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This