Örömmel tájékoztatjuk a tisztelt érdeklődőket, hogy a „Wesley theológiai és valláspedagógiai doktori iskolá”-t előkészítő kurzusok a WJLF szenátusának 2018. szeptember 5-i döntése alapján 2019 őszén megkezdődnek.
A WJLF doktori iskolájának nyilvántartásba vételét illetően a szakminiszter évekkel ezelőtt elutasító döntést hozott. A döntést a WJLF bíróságon megtámadta, és jelenleg jogerős bírói ítélet mondja ki, hogy az eljárást meg kell ismételni. Az ítélet szerint – a MAB által felhozott érvekkel és az alapvetően ezek alapján tett elutasító határozatával szemben – „a hitéleti képzés tartalmának meghatározása, a képzésben részt vevő oktatókkal, tanárokkal kapcsolatos követelmények kialakítása az egyházi felsőoktatási intézmény joga”. Ennek alapján reménykedünk abban, hogy a doktori iskola hamarosan akkreditációt nyer.
Az előkészítő képzésre jelentkezők első ízben 2019. augusztus 15-ig jelezhetik felvételi szándékukat. A jelentkezés módját lásd: http://oktatas.uni.hu/wjlf_doktori_iskola_elokeszito_jelentkezes.htm. A „felvételi eljárás” díjmentes.
Az előkészítő kurzusokon való részvétel ingyenes.
A kurzusokról az elektronikus tanulmányi nyilvántartási rendszerben (a Neptunban) bejegyzés kerül.
A doktori iskola állami engedélyezését követően az addig beindult kurzusokat azonos követelményekkel, de akkor már kreditszerző érvénnyel ismételten meghirdetjük. A doktori iskola szabályzata alapján az iskola vezetője – a hallgató kezdeményezésére – a már megszerzett tudások és kompetenciák alapján – a meghirdetett kurzusokat további követelmények teljesítése nélkül teljesítettnek ismeri el.
A doktori iskola honlapja: https://wesley.hu/kepzeseink/doktori-iskola//
Végül külön is felhívjuk a hozzánk jelentkezni óhajtó hallgatók figyelmét arra, hogy az iskola körüli jogvita gyakorlati kimeneteléért – minden jó reményünk ellenére is – garanciát vállalni természetesen nem tudhatunk, és nem szavatolható az sem, hogy ha a Wesley doktori iskola valamilyen okból mégsem kerülne bejegyzésre, a nálunk folytatott előkészítő tanulmányokat más doktori iskola elismeri.
Budapest, 2019. július 7.
Iványi Gábor
a WJLF rektora