szeretettel köszöntjük cigány testvéreinket.

Áldást kérünk életükre, és hálásak vagyunk az Örökkévalónak a velük való közösségünk
áldásaiért. Egyszersmind őszintén reméljük és kívánjuk is a hazánkban nap mint nap őket érő méltánytalanságok és megaláztatások megszűnését, az őket sújtó áldatlan életkörülmények és közállapotok mielőbbi megváltozását, a látens és nyílt cigánygyűlölet mérgének lelkünkből való eltávoztatását.

Az ünnepnap történetéhez:

1971. április 8-12 között tartották a London melletti Orpingtonban az International Romani Union első világkongresszusát, ahol a huszonhárom országból érkező résztvevők többek között elfogadták a romák jelképeit, a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! – „Fel, cigányok!”– jelmondatot.

A szervezők India kormánya és – egyes pünkösdi-karizmatikus cigány közösségek kezdeményezésére – az Egyházak Világtanácsa voltak.

A lengyelországi Serock-ban 1990-ben megtartott IV. Roma Világkongresszuson április 8-át a cigányság nemzetközi ünnepének kiáltották ki, az ENSZ pedig a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította.

Magyarországon az ünnepet hivatalosan 1995-től, a kisebbségi önkormányzatok megalakulásától tartották meg, először csak a roma közösségek, majd egyre szélesebb körben más intézmények, szervezetek is.

Bővebben lásd:
https://felvidek.ma/2015/04/aprilis-8-a-nemzetkozi-roma-vilagnap/

A Cigány Himnusz magyarul
https://www.youtube.com/watch?v=xvWP8nmNwLs

Mai ünnepi események:  

Ki legyen 2019 hétköznapi roma hőse?

A Roma Sajtóközpont által 2015-ben alapított Aranypánt-díj az egyik legjelentősebb magyar civil díj, amit a mai ünnepnapon immár ötödik alkalommal adnak át az év hétköznapi roma hősének. Romák és nem romák minden évben soktucatnyi roma embert jelölnek erre az elismerésre. A civil szervezetekből álló zsűri tíz jelöltből választja ki a díjazottat: https://index.hu/belfold/2019/04/03/aranypant-dij_2019_roma_sajtokozpont_szavazas/

A díjat ez évben a Budapest Jazz Clubban rendezendő gálaműsor keretében osztották ki.

Az eredményről itt olvashatunk:

Sztojka Edina ápolónőt választották 2019 hétköznapi roma hősévé:
https://index.hu/belfold/2019/04/08/sztojka_edina_apolono_nyerte_az_idei_aranypant-dijat_o_2019_hetkoznapi_roma_hose/

Lásd még:

Aranypánt-díj az év hétköznapi roma hőseinek. Az ATV Start vendégei Rontó Renáta politikatudományi doktorandusz és Puporka Elemér pedagógiai asszisztens:
http://www.atv.hu/videok/video-20190405-aranypant-dij-az-ev-hetkoznapi-roma-hoseinek

Romák, akik példát mutattak:
https://nepszava.hu/3031721_romak-akik-peldat-mutattak

Debrecen:

Közös alkotás segítette az elfogadást a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban – videóval:
http://www.dehir.hu/kultura/kozos-alkotas-segitette-az-elfogadast-a-modemben/2019/04/08/

Budapest, 2019. április 8.

Majsai Tamás
Ökumenikus Tanulmányi és Kutatóintézet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Share This