„Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
(Wesley János)
John Wesley, vagy magyarosan: Wesley János, egy észak-angliai tizenhét gyermekes család sarjaként látja meg a napvilágot 1703. június 17-én (Gregorián-naptár szerint június 28-án).
A lelki élet területén az első impulzusokat édesatyjától, Epworth anglikán lelkipásztorától,Wesley Sámueltől kapja. János, öccsével, Károllyal együtt végzi felsőbb tanulmányait Oxfordban. 1725 őszén diakónussá szentelik, majd rövidesen apja mellé kerül káplánnak. Egy esztendő múlva azonban – kisebb-nagyobb megszakításokkal – visszatér az egyetemi városba, ahol görög lektorrá, illetve tanulmányi felügyelővé nevezik ki, végül megkapja elismerésül a Magister Artiumot is.
Az oxfordi évek nagy hatással vannak rá; egy baráti társaság kezd kovácsolódni körülötte. Szinte estéről-estétre egybegyűlnek beszélgetni, vitatkozni világ és tudományok, valamint hitélet dolgairól. Együtt olvassák a görög Újtestamentumot, hetenként böjtölnek, úrvacsorát vesznek, s önvizsgálatot tartanak. Wesley János ekkor már rég „egykönyvű ember”: „1730-ban kezdtem »homo unius libri« lenni, azaz hogy a Biblián kívül viszonylagosan semmi más könyvet nem tanulmányozok. És ekkor az eddiginél világosabb fényben láttam meg, hogy egy a szükséges dolog, a hit, amely az Isten és emberek iránti szeretet által munkálkodik, és munkálja a belső és külső szentséget; és sóvárogtam az után, hogy szerethessem Istent egész szívemmel, és szolgálhassam őt minden erőmmel.”
A kis baráti közösség egyik tagja a helyi börtön látogatója, az ottani lelki szolgálat egyik munkatársa; hatására a Wesley-testvérek és többi társaik ugyancsak szolgálatot vállalnak itt, illetve elhatározzák, hogy rendszeres egyházközségi beteglátogatásba is belefognak. Sokaknak feltűnik buzgóságuk, gúnyolódnak velük, csoportjukat „Szent Klubnak”, őket pedig „módszereskedőknek” (vagyis metodistáknak) kezdik csúfolni.
János sokat vívódik, rendületlenül keresi-kutatja, hogy hogyan lehetne valódi bűnbánatra jutni, s „Istent osztatlan szívvel szeretni”. Az 1733. év első napján az egyetem előtt pont erről, vagyis „A szív körülmetélkedéséről” értekezik prédikációjában. Rövidesen elhatározzák testvérével és másik két társukkal, hogy útra kelnek az evengéliumot terjeszteni, s méghozzá elég távolra, az amerikai, georgiai indiánok körébe. A két esztendőnyi, külhoni szolgálat alatt tovább vívódik, nem talál igazi válaszokat, nem tud eljutni a hőn óhajtott „üdvözítő hitre”: „Immár két éve és majdnem négy hónapja, hogy szülőhazámat elhagytam, hogy a georgiai indiánokat a keresztyén hit természetére megtanítsam: de mit kellett eközben megtanulnom magamnak? Azt, hogy én, aki azért mentem Amerikába, hogy másokat térítsek meg, magam sem tértem meg soha Istenhez.” – jegyzi fel naplójában. De ennek a külhoni szolgálatnak mégiscsak lesz értelme: a herrnhuti cseh-morva testvérközösség tagjaival való kapcsolat; hazatérve, Londonban pedig e közösség egyik lelkészével, Böhler Péterrel lévő barátság. Ő lesz az, aki a legtisztábban, legvilágosabban vezeti rá Wesleyéket az „Úr útjára”, az „igazságra, békességre és a Szentlélek által való örömre”.
Szászország délkeleti részén, a cseh határ mellett fekszik Herrnhut (jelentése: „az úr oltalma”) település. Alapítói az itt élő, ökumenikus irányultságú cseh-morva Evangéliumi Testvérközösség tagjai, hitükért üldöztetett morva kivándorlók, akik korán elszakadtak a katolikus egyháztól. A herrnhutiak nézetei az evangéliumból megismert igazságokra, valamint a mártír Husz János életművére épülnek. A más hit-meggyőződést vallókkal mindig is toleranciára törekvő ima- és életközösség neve sokaknak máig ismerősen csenghet, leginkább az évről-évre, több nyelven közreadott és használt Útmutatójuk által Magyarországon is.
János feljegyzéseiből tudható, hogy 1738. május 24-én este, a cseh-morva testvérközösség összejövetelén éri az „Istennek való teljes átadás, megtérés”:
„Este nagyon kelletlenül mentem el egy társaságba az Aldersgate utcába, ahol valaki Luthernek a Római levélhez írott magyarázatából az előszót olvasta fel. Háromnegyed kilenc körül, amint éppen azt írta le, Isten munkája milyen változást idéz elő a szívben a Krisztusban való hit által, szívemet szokatlan módon átmelegedni éreztem. Úgy éreztem, hogy rábíztam magam Krisztusra és egyedül csak Krisztusra, üdvösségem tekintetében; és bizonyossá vált előttem, hogy minden bűnömet, az én bűneimet elvette és megszabadított a bűn és halál törvényétől.”
János ettől kezdve hallatlanul nagy aktivitásba kezd; elutazik Herrnhutba, meglátogatja az Evangéliumi Testvérközösséget, majd visszatérve, otthon rendületlenül kezdi járni a vidéket, erdőn-mezőn, a szabad ég alatt, több ezer csalódott, egyháztól elidegenedett, de az Igére igencsak szomjas embertársa előtt folytat evangelizációt, mert a hivatalosságok rendre nem engedik be a templomokba. Tömegek szomjúzzák az ő és társai által hírdetett „bűnbánat és megtérés, az ingyen kegyelem és a hit által való megigazulás evangéliumát”, mindazt, amit az elvilágiasodott, romlott államegyháztól nem kaphattak meg.
Nem akar külön felekezetet szervezni, nem akar elszakadni az angol egyháztól, csupán a „felébredést”, a megtisztulást, a bibliai alapokhoz való visszatérést szeretné társaival, – hasonlóan, mint előtte Luther és a többi reformer. Ezért munkál buzgón, rengeteget utazva, eljutva szinte mindenhova az országban, sőt nem egyszer Skóciába és Írországba is. Utóbbi különösen kedves lesz a számára, hat teljes évig szolgál itt. Mindenhol, ahol megfordul, „mécseseket gyújt”, közösségeket, „szövetségeket” hív életre; van, ahol „laikusokat” (nem pap munkatársakat) nevez ki; segíti a még jobb szervezettséget: gyülekezeti házak, kápolnák, ún. tabernákulumok, vagyis hajlékok felépítését. Segíti amerikai barátait, a dr. Coke Tamás irányította szervezetet; Tamást püspökké is felszenteli.
Amikor Wesley nyolcvanhét esztendősen, 1791. március 2-án lehunyja szemét, már igazán tekintélyes mozgalom a metodistáké: háromszáz utazó és ezer helyi igehírdető, s mintegy százhúszezer ember áll a „szeretet által munkálkodó hit” mellett.
Wesley János elhunyta után több, mint 225 esztendővel is él a mozgalom. Világszerte működnek a „wesleyánus” gondolkodás biblikus gyülekezetei, szociáldiakóniái, okatatási intézményei. Napjainkban 108 országban mintegy 75 millió metodista él!
Végül álljanak itt Wesley János máig ható, összefoglaló gondolatai: „De » a metodizmus, amint képviselői állítják, a vallás területén valami új felfedezés«; ez durva félreértés; ilyent mi nem állítunk. Bebizonyítjuk, hogy ez az egyetlen régi vallás; olyan régi, mint a reformáció; olyan régi mint a keresztyénség; olyan régi, mint Mózes vagy Ádám… Vallásunk velejárói: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezek ellen pedig, úgy gondolom, nincs törvény; ezért azt hiszem, tűrhetők,
legalábbis egy keresztyén országban…”
Ajánlott irodalom:
Dr. Czakó Jenő (ford.): Parókiám az egész világ – Wesley János naplója (Kivonatos fordítás). Pécs, 1991.