doktori iskola

Bemutatkozás

Doktori PhD képzés

A Wesley János Lelkészképző Főiskolán folyó doktori képzés egy lineáris képzési rendszer legmagasabb szintje, amely elsősorban a hittudomány területen kutatóknak biztosít lehetőséget, valamint készíti fel a tudományos fokozat megszerzésére, tágabb értelemben pedig hozzájárul a tudományos közösség utánpótlásához. 

A WJLF 2022-2023. tanév I. félévének kezdetével jogosult PhD doktori képzés megszervezésére és az ahhoz kapcsolódó doktori fokozatszerzési eljárás lefolytatására. A WJLF hittudományok tudományágban rendelkezik önálló engedélyezett doktori iskolával.

A doktori iskolában folytatható teológiai kutatás kapcsolódik a környezetpolitika, az oktatáspolitika és a társadalompolitika aktuális kihívásaival. A teológiai kutatás elsődleges kontextusai ezek a területek. Ezeken a területeken túl a teológiai kutatással összekapcsolható minden olyan terület, amely értelmezhető abban a gondolati keretben, hogy az egész világ Isten alkotása, a teremtett világ pedig Teremtőjére utal.

A doktori iskolába szívesen fogadunk bármely felekezet vagy vallási közösség felsőoktatási intézményében szerzett hitéleti mesterfokozattal rendelkező érdeklődőt. Hitéleti alapképzést végzett érdeklődőket is szívesen látunk, amennyiben más területen mesterfokozatot szereztek. 

Végül felajánljuk a képzésünket olyan mesterfokozattal bíró érdeklődők számára is, akik hitéleti előképzettséggel nem rendelkeznek. Számukra különösen fontos a képzés első négy féléve során felajánlott kötelező és kötelezően választható kurzusok sora mellett kiegészítő modulok teljesítése, amely elemi eligazodási lehetőséget nyújt a teológia tudományában és a képzéshez közvetlenül kapcsolódó területek világába.

A Wesley Theológiai és Valláspedagógiai Doktori Iskola dokumentumai és legfontosabb adatai megtalálhatóak a doktori iskola honlapján, továbbá az Országos Doktori Tanács honlapján (www.doktori.hu). 

A doktori képzésre való jelentkezéssel és a fokozatszerzési eljárással kapcsolatban emailen és telefonon érdeklődhetnek.

Szeretettel és felkészülten várjuk mindazok jelentkezését, akik elkötelezettek a tudományok iránt és éreznek magukban kellő elhívatottságot a doktori fokozat megszerzésére.

A Képzés Adatai

A KÉPZÉS NYELVE

Magyar

KÉPZÉSI IDŐ

8 félév

A KÉPZÉS HELYSZÍNE

Budapest

KUTATÁSI TERÜLETEK

  • Klasszikus teológiai tudományok
  • A teológia kritikai vizsgálata
  • Teológikus alkalmazott tudományok területe

KÉPZÉSI FORMÁK

  • támogatott
  • önköltséges: 290 000 Ft/félév

JELENTKEZÉSI DÍJ

10.000 Ft

Küldetésnyilatkozat

A Wesley Theológiai és Valláspedagógiai Doktori Iskola a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által, 1987-ben alapított Wesley János Lelkészképző Főiskola hosszú távú fejlesztési koncepciójának gyümölcseként megalakult oktatási és kutatási intézmény.

Az iskola működése, szellemisége, tudás- és tudományművelő filozófiája szerves összhangban áll a neoprotestáns metodista egyházi tradíciót formáló John Wesley szemléletmeghatározó theológiai-etikai diszciplináris tételmondatával: „Az egész világ a parókiám”, illetve a metodizmus és az e tradícióban horgonyzó MET teremtett világ iránti elemi strukturális nyitottságával.

A teremtett világ mint theológumenon posztulátumából, és ennek az axiómának metateoretikai reflexiójából következően Doktori Iskolánk működését a kutatás szabadságának és pluralizmusának, a létvalóság theológiai és valláspedagógiai problémái iránti inter- és multidiszciplinárisan fenntartásmentes vizsgálódási kötetlenség eszmeisége vezérli. Hallgatóink tanulmányait, kutatásait, spirituális és közéleti hivatáskultúráját ebben a szellemben támogatjuk és irányítjuk, és ennek a fölfogásnak megfelelően vagyunk is nyitottak kutatni vágyott témáiknak az iskola diszciplináris horizontján releváns bármely tudományterület sub, auxiliaris és super viszonyrendszerét illető tárgyadekvát befogadására és fölkarolására.

Theológiai és valláspedagógiai értékrendünkkel szoros összefüggésben megkülönböztetett hangsúlyt helyezünk az egyetemes emberi értékekre, a lelkiismereti és vallásszabadság, az emberi jogok principiális eszméire. Kiemelt tanulmánystratégiai jelentőséget tulajdonítunk a kultúrák közötti megértést munkáló, a világnézetileg nyitott, az egymástól eltérő hitek, vélekedések, meggyőződések, koncepciók iránt tiszteletet tanúsító, párbeszédorientált, ökumenikus hermeneutikájú tanulmányi eszménynek. Oktatási-kutatási programjainkkal különösen is elkötelezettek vagyunk a theológiai-valláspedagógiai látásunkból fakadóan szinguláris jelentőségűnek tekintett zsidó-keresztény testvériség gondolata, a zsidó-nem zsidó viszony per definitionem nem antiszemita koncepciója iránt, és kitüntetett figyelmet szentelünk a velünk élő kisebbségek és másságok, mindenekelőtt a cigányság, a szociálisan és társadalmilag méltatlan helyzetben lévő, kriminalizált, marginalizálódott és marginalizált embertestvéreink életkérdéseinek.

A doktori fokozat megszerzésére készülő hallgatók képzési rendjét, az iskola szervezeti működését a Doktori és Habilitációs Szabályzat rögzíti.

Doktori és Habilitációs Tanács

DHT Elnöke: Prof. Em. Dr. Bukovics István

Tagok:
Dr. Nagy Péter Tibor
Dr. Majsai Tamás
Dr. Gáspár Csaba László
Dr. Hubai Péter
Dr. Vattamány Gyula
Dr. Csepregi András
Dr. Wildmann János
Dr. Kertai-Szabó Ildikó
Dr. Hufnágel Levente
Dr. Midling Andrea
Dr. Kun István
Dr. Lukács Péter
Dr. Forrai Judit
Dr. Upor László

Tanácskozó joggal DHT Titkára: Dr. Blandl Borbála

A szavazni, igennel, nemmel vagy tartózkodással lehet, érvényes, ha a tagok több mint fele szavazott, eredményes a szavazók több mint felének egybehangzó szavazatok esetén.

Érvényes: 14 fő esetén 8 szavazattal.

Oktatók, munkatársak

  1. Doktori iskola vezető
  2. Kutatás terület vezető
  3. Oktatók

Kutatási témák

Kutatási terület

Kutatási téma

Témavezető

Klasszikus teológiai tudományok
A Szentlélek személyének és munkájának teológiai reflexiója Dr. Csepregi András
  Az egyház és a világi felsőbbség kapcsolata Luther teológiájában, teológiájának hatásai, rekonstrukciói, kortárs értelmezései. Dr. Csepregi András
  A kereszténység és a demokrácia kapcsolata Bibó István írásainak a tükrében Dr. Csepregi András
  Az istenkérdés újkori megközelítései Dr. Gáspár Csaba László
  Filozófia és teológia viszonya a modern és/vagy a posztmodern korban. Dr. Gáspár Csaba László
  Szentség és közösség Dr. Hubai Péter
  Vallási kérdésekre adott extrakanonikus válaszok Dr. Hubai Péter
  A magyar keresztényszocializmus és a zsidóság Dr. Jakab Attila
  Konstantinápoly és Alexandria teológiai és politikai rivalizálása az V. században Dr. Jakab Attila
  A keresztény antiszemitizmus és jellemzői az újszövetségi és az óegyházi korban. Dr. Majsai Tamás
  Zsidó-keresztény kapcsolattörténet egyes kérdései Dr. Majsai Tamás
  Az 1941 kőrösmezői deportálás, illetve a Soá magyarországi kezdete. Dr. Majsai Tamás
  A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség története a kezdetektől az elismerésig Dr. Majsai Tamás
  Egyházak és állambiztonság (fókuszban a protestáns közösségek). Dr. Majsai Tamás
  Ökumené és problémái Dr. Majsai Tamás
  A keresztény állam Dr. Szentpéteri Nagy Richárd
  A politizáló egyház Dr. Szentpéteri Nagy Richárd
  Reformációkorabeli bibliafordítások történeti, filológiai elemzése Dr. Verebics Petra
  Az egyházi cselekvés céljai és céltévesztései Dr. Wildmann János
  A gyakorlati teológia, mint tudományos reflexió Dr. Wildmann János
  Az egyház helyzetének társadalomtudományi elemzése Dr. Wildmann János
A teológia kritikai vizsgálata
Filozófiai antropológia és keresztény teológia Dr. Blandl Borbála
 
A transzcendentális filozófiák története Dr. Blandl Borbála
 
A felvilágosodás emberképének 20. századi kritikái Dr. Blandl Borbála
 
Vallási közösségek szerepe a lelki egészség megőrzésében. Dr. Midling Andrea
 
Vallásosság szerepe a kritikus élethelyzetekkel való megküzdésében. Pasztorális krízisintervenció Dr. Midling Andrea
 
A magyar társadalom felekezeti egyenlőtlenségei 1850-1950 Prof. Nagy Péter Tibor
 
Az állam és egyházak közötti kapcsolatok kérdései 1789-2020 Prof. Nagy Péter Tibor
 
Empirikus vallásszociológia és népszámlálási felekezeti adatok a világban és Magyarországon 1950-2020 Prof. Nagy Péter Tibor
Teológikus alkalmazott tudományok
Biztonság és hit Prof. em. Bukovics István
 
Egzisztenciális analitika és Daseinanalízis Dr. Blandl Borbála
 
Hans Jonas Felelősség elmélete Dr. Blandl Borbála
 
A családi szocializáció mintázataira ható szociológiai és világnézeti tényezők. Dr. Biró Zsuzsanna Hanna
 
Roma nők és a modernizáció szerepe a család életében Dr. Forrai Judit
 
Társadalmi és hitéleti változások vetülete a családi szerepekben és az utódok nevelésében Dr. Forrai Judit
 
Az erőszak alkalmazásának egzisztenciális vonatkozásai Dr. Gedő Éva
 
Ökoteológia – korunk globális problémái a hitélet és vallásgyakorlat szemszögéből Dr. Hufnagel Levente, Dr. Csepregi András
 
Az evolúció elmélet és a Gaia-hipotézis teológiai narratívái és jelentőségük napjaink tudományos világképében Dr. Hufnagel Levente, Dr. Midling Andrea
 
Vallásos és szekuláris nevelés, oktatás: hasonlóságok és különbségek Dr. Lukács Péter
 
A fejlődésfogalmak humanista kritikái Dr. Blandl Borbála, Dr. Hufnagel Levente
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).