Tudományos tanács
Tudományos Tanács
A Tudományos Tanács – a nemzeti felsőoktatási törvény 12. § (3) bekezdése alapján – a Főiskola tudományos koncepciójának kialakítását és megvalósítását irányító, a megvalósulást elemző és ellenőrző testület
A Tudományos Tanács ügyrendje
1. Általános rendelkezés A Wesley János Lelkészképző Főiskola Tudományos Tanácsának Ügyrendjét hivatkozva a nemzeti felsőoktatási törvény 12. § (3) bekezdésére, valamint a Wesley János Lelkészképző Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának II. 25. §–ban foglaltak alapján az alábbiak szerint határozom meg:
2. A Tudományos Tanács (TT) rendeltetése A TT a Wesley János Lelkészképző Főiskola tudományos kutatási–, fejlesztési–, innovációs stratégiájának kidolgozásában, megvalósításában közreműködő, elemző, véleményező, javaslattevő testület.
3. Az Ügyrend hatálya Az Ügyrend személyi hatálya a TT valamennyi tagjára, tárgyi hatálya pedig a TT által ellátott valamennyi feladatra terjedki.
4. A TT Elnökét a Rektor javaslatára a TT szótöbbséggel választja meg.
5. A TT külső tagja a Wesley János Lelkészképző Főiskola foglalkoztatási jogviszonyában nem álló, a Rektor által felkért, tudományos fokozattal rendelkező személy, aki a tudomány területe kiemelkedő képviselője.
6. A TT tagja a Rektor, a Rektor helyettes (Főtitkár), a Tanszékvezetők, az egyetemi tanárok, az MTA doktorok, az MTA tagjai, továbbá tanszékeken egy fokozattal rendelkező oktató, akit a tanszékvezető javasol.
7. A TT adminisztrációs munkáját a Rektori Hivatal látja el.
8. A TT tagjai kötelesek a TT ülésein részt venni, illetőleg akadályoztatásukat az adminisztráció felé legkésőbb az ülést megelőzően két nappal írásban bejelenteni.
9. A TT feladatai
9.1.Elkészíti a Wesley János Lelkészképző Főiskola kutatási–fejlesztési és innovációs stratégiáját.
9.2.Irányelveket, prioritásokat fogalmaz meg a stratégia kialakításához.
9.3.Kutatási programokra tesz javaslatot.
9.4.Félévenként értékeli a WJLF–en folyó kutatási, fejlesztési, innovációs és minőségbiztosítási tevékenységet, továbbá véleményezi az elért eredményeket.
9.5.Véleményezi az adjunktusi, docensi és egyetemi tanári pályázatokat.
9.6.Véleményezi a tervezett tudományos rendezvényeket.
9.7.Javaslatot tesz a kiemelkedő tudományos tevékenység elismerését célzó címek odaítélésére.
9.8.Javaslatot tesz a hazai és a nemzetközi tudományos együttműködések kezdeményezésére.
9.9.Javaslatot tesz tudományos pályázati eljárási rendszerre.9.10.Elemzi és értékeli a tudományos művek kiadását.
10. A TT működése
10.1. A TT szükség szerint, de évente legalább két alkalommal ülésezik.
10.2. A TT–t hét munkanapon belül rendkívüli ülésre össze kell hívni, amennyiben ezt az Elnök, illetve a Tanács tagjainak egyharmada a napirend feltüntetésével írásban kéri.
10.3. A TT szavazati joggal rendelkező tagjai több, mint felének kérésére –ha azt a személyiségi jogok védelme, vagy a minősített adatok kezelése indokolja –zárt ülést kell tartani. A zárt ülésen a szavazati és tanácskozási jogú tagokon kívül csak a megszavazott jegyzőkönyvvezető lehet jelen. A zárt ülésen résztvevő személyek kötelesek az ott elhangzottakat bizalmasan kezelni.
10.4. A TT tagjai és meghívottai számára a meghívót, az előterjesztéseket és azok mellékleteit az ülés előtt legalább öt nappal elektronikus levélben kell megküldeni.A TT üléséről szóló meghívónak tartalmaznia kell az ülés pontos időpontját és helyszínét, továbbá az előterjesztések tárgyát, formáját, az előterjesztő nevét.
11. Az előterjesztések rendje
11.1. Az aláírt előterjesztési kezdeményezéseket hét munkanappal a TT ülés előtt kell benyújtani a TT részére mind papíron, mind elektronikus formában.
11.2. Az ülés napirendjére főszabályként csak azok az előterjesztések vehetők fel, amelyek előzetesen megküldésre kerültek a tagoknak.
11.3. Indokolt esetben az ülés elnöke lehetővé teheti a rendkívüli előterjesztést.Ezt írásban kell jelezni az ülés elnöke felé és az előterjesztést is írásban kell megtenni az ülés előtt legalább egy nappal. Egyéb esetben az előterjesztés nem tárgyalható. Ezt az anyagot a tagok az ülésen kapják meg és bármely tag igénye esetén az ülés elnökének elegendő időt kell biztosítani az anyag helyszíni tanulmányozásához.
11.4. Az elnök dönt az előterjesztési kezdeményezésének elutasításáról, vagy napirendi pontként való felvételéről.
12. A TT üléseinek rendje
12.1. Az ülést az elnök nyitja meg, vezeti és zárja be.
12.2. Az elnök a határozatképesség megállapítását követően ismerteti, majd szavazásra bocsátja a napirendi pontokat és azok megtárgyalásának sorrendjét.
12.3. Az elnök ezt követően megadja a szót az előterjesztőnek, akinek lehetősége van röviden szóban is kiegészíteni az írásbeli előterjesztését.
12.4. Nagy terjedelmű, vagy kiemelten fontos tartalmú előterjesztés esetén az elnök javaslatára külön általános és részletes vita is lefolytatható.
12.5. A TT tagok az előterjesztéshez hozzászólhatnak és azzal kapcsolatban kérdést intézhetnek az előterjesztőhöz.
12.6. Az ülés hatékonysága érdekében az elnök a hozzászólások időtartamát korlátozhatja.
12.7. Amennyiben a vita indokolatlanul elhúzódik, az elnök illetve a jelenlévő egyharmada indítványozhatja a vita lezárását, melyről az elnök vita nélkül határozhat.
12.8. További felszólaló hozzászólással, kérdéssel, vagy észrevétellel nem jelentkezett, az elnök a vitát lezárja és amennyiben szükséges, elrendeli a szavazást.
13. A TT döntéshozatala
13.1. A TT határozatképes, ha szavazati jogú tagjainak legalább 60 %–a jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést öt munkanapon belül változatlan napirendi pontokkal újból össze kell hívni.
13.2. A TT főszabály szerint nyílt szavazással egyszerű többséggel dönt.Ebben az esetben szavazni igennel, nemmel, vagy tartózkodással lehet.
13.3. A TT titkos szavazással határoz személyi kérdésekben. Egyéb kérdésekben akkor kerül sor titkos szavazásra, amennyiben a TT szavazati joggal rendelkező tagjainak több, mint a fele erről nyílt szavazással dönt. Titkos szavazás során csak igennel, vagy nemmel lehet szavazni. A titkos szavazásra szavazócédulákon kerülhet sor.
13.4. Távollévő személy írásban szavazatát nem adhatja le, az elektronikus szavazás kivételt képez. 13.5. Szavazategyenlőség esetén az ülés levezető elnökének szavazata dönt.
13.6. Kivételesen és indokolt esetben –a titkos szavazást igénylő döntések kivételével –a TT elektronikus szavazás útján is dönthet. Az elektronikus szavazás lebonyolításáról az elnök dönt. Ebben az esetben a TT tagok szavazatukat a kizárólagos hozzáférésüket biztosító email címükről adhatják le.
14. A TT határozata, jegyzőkönyv
14.1. A TT üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, döntéseit határozatba kell foglalni.
14.2. A TT határozatok számozása évenként folyamatos sorszámozással, az ülés időpontjának zárójelben való feltüntetésével történik.
14.3. A TT üléseiről egyidejűleg hang és videó felvétel is készülhet.
14.4. A TT tag kérésére hozzászólását szó szerint kell rögzíteni, továbbá bármelyik tag kérheti külön véleményének jegyzőkönyvbe foglalását.
14.5. A zárt ülésről készült jegyzőkönyvbe kizárólag a résztvevők tekinthetnek be.
14.6. A jegyzőkönyvet és a határozatokat az elnök és a jegyzőkönyvvezető hitelesíti.
14.7. A TT ülésének teljes anyagát a Rektori Hivatal dokumentálja és tárolja.
15. Jelen Ügyrend a Wesley János Lelkészképző Főiskola Szenátusának 2019. október 2–iülésén került jóváhagyásraSz–21/2019 számú határozatként.
Ülések
2020.11.30 a WJLF Tudományos Tanács ülés tartott. Nagy Péter Tibor beszámolója a https://wesley.hu/wp-content/uploads/2020/09/WJLF_Tudomanyos-tanacsanak_jelentese_a_2020_szeptemberi_szenatus_szamara.docx és a http://oktatas.uni.hu/rendezvenyeink_videofelvetelei.htm dokumentumokon alapult. A http://oktatas.uni.hu/20201129.htm -en látható, hogy Lukács Péter, Kertai Szabó Ildikó, Plank Zsuzsa tanszéki ill szakos képzésre kiterjedő beszámolót tartottak, Nagy Péter Tibor a Doktori Iskola előkészítőről számolt be, Hubai Péter intézeti beszámolót tartott.
A Tanács felkérte Plank Zsuzsát a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos információmegosztásra, Géczi Róbertet évi kétszeri beszámolóra TDK ügyben, s Verebics Petrát Wesley digitális könyvtárral kapcsolatos előkészítő munkálatok végzésére.