Wildmann 70 - tisztelgő konferencia 2024. december 30.
30dec09:0015:00Wildmann 70 - tisztelgő konferencia 2024. december 30.OnlineEsemény típuskonferencia
Esemény részletei
Wildmann János, vallással, vallásossággal, teológiával kapcsolatos kutatói és oktatói tevékenységét a ’80-as és’90-es években Svájcban kezdte meg, majd a pécsi egyetemen folytatta. Az EHE-n habilitált. A Wesleynek (ezen belül a
Esemény részletei
Wildmann János, vallással, vallásossággal, teológiával kapcsolatos kutatói és oktatói tevékenységét a ’80-as és’90-es években Svájcban kezdte meg, majd a pécsi egyetemen folytatta. Az EHE-n habilitált. A Wesleynek (ezen belül a teológus és hittanár képzésnek) – jelentős kapcsolati előzmények után – 2011 óta docense, a Wesley doktori iskola törzstagja. A pünkösdistáknál is tanít.
Az „Egyházfórum” – 1986-os megalapításával és több mint két évtizedes főszerkesztői munkálkodásával, közéleti megnyilvánulásaival a magyar egyházi élet megújulásának, európaizálódásának egyik legfontosabb aktora.
Tisztelői 2024-ben egyszer már összegyűltek, megbeszélni Korszerű hűségben című új könyvét. A társadalmi, politikai, vallási és egyházi identitásról szóló beszélgetés résztvevői: Csepeli György, Kamarás István, Wildmann János (Moderátor: Nagy Péter Tibor) https://youtu.be/Ov3YfQYZwI0
A WJLF Tudományos Tanácsa ezzel az online konferenciával köszönti a hetven éves WJ-t.
Helyszín az online tér
https://meet.google.com/kir-hatm-maq
Időpont december 30.
Szervező
Nagy Péter Tibor
A 20 perces online előadásokat vita követi.Az előadásokat és vitáikat – hacsak az előadók másképpen nem kívánják – utólag közzétesszük a neten.
Program:
- 9.00 Iványi Gábor : Megnyitó
- 9.20 Csizmadia Zoltán : Szemléletváltás az ökumenikus közeledés folyamatában: az eucharisztia, mint tapasztalat és élmény
- 10.00 Korpics Márta Katalin : Egyházi és vallási közösségek új megközelítésben
- 10.40 Kamarás István : Az istenbohócaságról P. Berger Redeeming laughter-e nyomán
- 11.20 Nagy Péter Tibor : Az MTA veszteségei a 20. század első felében
- 12.00 Ebédszünet
- 12.40 Hubai Péter : Istenek és démonok Mezopotámiában. Egy kiállítás margójára
- 13.20 Kertai Szabó Ildikó: James Gibbons – egy amerikai érsek mint a szakszervezetek támogatója
- 14.40 Majsai Tamás: Néhány gondolat és kérdés Wildmann János egyik legutóbbi interjúját olvasva
- 15.20 Írásos üdvözlések felolvasása
Idő
2024-12-30 09:00 - 15:00(GMT+00:00)
Elhelyezkedés
Online