Róna Tas András A tudománypolitika sodrásában

13júl18:00Róna Tas András A tudománypolitika sodrásábanOnline

Esemény részletei

Róna Tas András – 1931-es születésű keletkutató, a szegedi egyetem rendszerváltáskori rektora és a 90-es évek tudománypolitikájának egyik kulcsszereplője 2025.07.13-n a Wesley (https://wesley.hu) Nagy Péter Tibor által szervezett/szerkesztett videobook sorozata számára tartott „A tudománypolitika sodrásában” címmel előadást. A videobook sorozat a magyar tudomány 1930 és 1950 között született jeleseit szólaltatja meg, vagy azért, hogy direkt módon a tudomány és felsőoktatás-politikáról beszéljenek, felevenítve emlékeiket és bemutatva álláspontjukat jelenlegi kérdésekben, vagy azért, hogy indirekt módon szellemiségük – saját kutatási területükön – egy konferencia előadás vagy tv műsor időkeretei közé való tördelés nélkül nyilvánuljon meg. Mindazoknak akik pályatársként örömmel veszik ezt, azoknak akik – földrajzi vagy generációs okokból – katedrán már nem láthatták az adott tudóst, s azoknak is, akik évtizedek múlva tudománytörténészek lesznek. Vagy – nem tudománytörténészként – egyszerűen meg akarnak érteni valamit abból, miért hatottak tanáraikra – ránk, a később született, de a 2020 -as években szintén pályájuk vége felé járókra – e kiváló intellektusok.
A videobook műfaja természetes módon videófelvételt jelent, ahol a meghívott tudós és a hozzá kérdést intézők arca és gesztusai is jól látszanak. 2025.07.13-án azonban a felvétel megsérült, s a videót nem lehetett helyreállítani. A hangfelvétel megmenthető volt, így az este mégsem veszett el. A 2,5 órás felvétel
– 0.00-00.08.41-ig meglehetősen rossz hangminőségben Nagy Péter Tibor bevezetőjét tartalmazza, majd a
– 08.41-től 01.18.41-ig jó hangminőségben Róna Tas András előadását részben korai pályaszakaszáról, részben az 1990-es évek elejének felsőoktatás-politikájáról és tudománypolitikájáról. Ezt követően – 01.18.41-től 01.27.00-ig – Róna tézisszerűen összefoglalta álláspontját a 2025-ös tudománypolitikai fejleményekről.
01.35.00-tól 2.30.00-ig beszélgetés alakult ki, mely során Bazsa György, Lendvai Ildikó, Nagy Péter Tibor megjegyzéseire reagált Róna Tas.

 

A felvétel a https://youtu.be/ut77L1jjOc8 site-on hallgatható meg.

Idő

2025-07-13 18:00(GMT+00:00)

Elhelyezkedés

Online

Other Events

Get Directions

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).