A történelmi hagyomány április 4-éhez köti azt a pillanatot, amikor az antifasiszta koalíció páratlan erőfeszítésének köszönhetően a Magyarországra érkező Vörös Hadsereg katonái elhozták nemzetünk számára is a náci és a vele szövetséges horthysta-szálasista rezsim okozta embertelenség poklától, az alapvető emberi értékek soha nem látott megszégyenítésétől, a teremtett világ egyedülállóan gonosz uralmi kísértésétől való megszabadulás örömét.
Százezrek, mindenekelőtt Izrael, a Választott Nép velünk élő leányai és fiai köszönhették puszta életüket is e sorsfordító történésnek.
Az emlékezés alkalmával bűnbánattal és szégyenkezéssel valljuk meg, hogy a magyar hadsereg és a magyar hatóságok II. világháborús rémtetteit a korabeli magyar társadalom igen jelentékeny része (ideértve keresztény egyházainkat és a keresztény hívőket is) támogatta, de legalábbis nem ellenezte, és csak nagyon kevesen voltak azok, akik a hathatós ellenállás eszközeivel, szolidáris tettel, vagy akár szóval és szimbolikus gesztusokkal igyekeztek (volna) feltartóztatni a vérgőzös indulatokat.
A történtekkel való elfogulatlan szembenézés hazánkban sajnos nemcsak elmaradt, de egyenesen annak lehetünk megrendült tanúi, hogy a 2010-es évek óta hatalmon lévő magyar kormányzatok, sőt, az ország egyházi-vallási közösségei is, a bűnök és vétkek bagatellizálását, a tettesek felmentését, nemegyszer azok kifejezett méltatását és felmagasztalását kísérlik meg.
Emlékező gondolataink az időtlenség talmi és igen hamis esztétizálásába vesznének azonban, ha nem figyelmeztetnénk arra, hogy a második világháború tengernyi szenvedésének tragikus árán és tanulságaként megszületett világrendet éppen napjainkban minden eddiginél súlyosabb kihívás veszélyezteti. Külön is hangot kell adnunk a világbéke egészét is fenyegető putyinista Oroszország birodalmi kalandorsága által terrorizált szomszédunk, az ukrán nép leírhatatlan szenvedései feletti testvéri együttérzésünknek, és annak a reményünknek, hogy a humánum és a józan ész által vezérelt koalíció képes lesz mielőbb elhozni a nyolcvan évvel ezelőtti történelmi igazság győzelmét, az antifasiszta és antiimperialista szellemi alapvetéssel megálmodott világ erőinek méltóságát.
A fakuló történelmi önismeret szabdalta korunkban a 124. Zsoltár szavaival gondolunk a magyar nemzet nyolcvan évvel ezelőtti felszabadulására:
„Ha nem az Úr az, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek: akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át felettünk; akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek. Lelkünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk. A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet.”
Budapest, 2025. április 4.
Majsai Tamás
WJLF Soá és Kereszténység Kutatóintézet