Amióta mtmt van, a kerek születésnapokon az üdvözléseknek nem nagyon kell számbavenni a munkásságot – „a bibliográfiai nyomás” oda vezetett, hogy mindannyian úgy számon tartjuk összes műveinket, mintha azt gondolnánk „szavam, ha hull, tömör aranyból érem”, ahogy Kosztolányi mondja, (aki persze reménykedhet, hogy 15 évvel korábbi írásait majd a feledés homálya lepi be.) De aki ér valamit, annak mindig vannak kételyei. Béla ezt úgy mondja „én vagyok a csellisták között a legjobb neveléstörténész és a neveléstörténészek között a legjobb csellista”.
De rajta tartja a kor ütőerén az ujját: megírja a gyermekkortörténet, a nőoktatástörténet hosszú időre irányadó monográfiáját, s a gyereküket nevelő apákét is.
És persze: keletkeznek reprezentatív szintézisek is. Béla – néhai tanárunkkal Mészáros Istvánnal és leggyakoribb szerzőtársával Németh Andrással közösen – tankönyv jellegű szintézist is írt. De e szintézishez Bélának igen ellentmondásos volt a viszonya: az idézetszám-kultusz elleni érvelésekben többször is hallottam tőle a keserű érvet, hogy saját kutatásokon alapuló, értelemszerűen sokkal több önálló gondolatot tartalmazó műveit sokkal kevesebben idézik, mint ezt a tankönyvet. Egy hosszabb – talán egri – négyszemközti beszélgetésben meg is találtuk ennek magyarázatát: rengeteg alapvető ismeret van a neveléstörténészek fejében amire egy másról szóló szaktanulmányban csak utalni akarnak, a hivatkozás ez esetben csak azt fejezi ki, hogy a szerző most nem fogalmaz meg egy önálló gondolatot mondjuk Kantról, hanem kvázi elfogadja a szakirodalom standard álláspontját. Ilyen értelemben tehát a Pukánszky-Németh-(Mészáros) tankönyv különböző változatai ugyanolyan standarddá váltak, mint más szakmákban (kicsit régebben) mondjuk a „Magyarország története hetedik kötet” vagy még régebben a „Spenót”, már ha a fiatalabb irodalmárok még ismerik e sajátos idiómát.
Béla ugye vezető is volt, egész magasan a szegedi egyetemé, azután a gyógypedagógiai karé, azután az egri doktori iskoláé, MTA bizottságé és albizottságoké, szerkesztőbizottságé. Erről mások többet tudnak, mint én. Amit én megtapasztaltam: a szakmai és emberi segítőkészség amikor más intézményekben alapítottunk – ha úgy tetszik „objektíve konkurrens” doktori programot, vagy szakot.
Béla mindig jött ha – Wesleys minőségemben – hívtam, itt ( https://archive.org/download/Conferences_SHS_2020s/Nevelestorteneti_oktatastorteneti_korkep_WJLF_Pukanszky_Baska_Szabolcs_20221209_1.mp4 ) és itt ( https://archive.org/download/Conferences_SHS_2020s/Pukanszky_Bela_Szent_Gyorgyi_Albert_az_egyetem_nevelo-Szereperol_WJLF_20241221.mp4 ) lehet a legújabbakat meghallgatni.
Zárásul egy történet: amikor a neveléstörténetírás új útjai címmel szerkesztett egy kötetet, valami akadémiai rendezvényen hosszan dicsértem a címadást, hogy az milyen finoman és differenciáltan utal a magyar történetírás új útjairól szóló a szellemtörténet egykori hatalomátvételét bejelentő, 1930-as kötetre. Béla felállt és a hosszú dicséretre azt mondta, fogalma sem volt, az 1930-as könyvet nem ismeri, a cím véletlenül jutott eszébe. 🙂
Béla egyébként 1954 decemberi, de annyira PONTOSAN akartunk a születésnapjára könyvet csinálni, hogy mostanra sikerült, azért remélem örül neki.
Az ünneplést 2025 március 21-n 16.30 kor online lehet követni https://youtube.com/live/0j5KSLpS9BY?feature=share
Nagy Péter Tibor