Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadult föl Auschwitz, a Gonosz mélységeinek jelképévé vált halálgyár és a hozzá tartozó lágerbirodalom. A még életben lévő foglyok számára a Vörös Hadsereg katonái hozták el a szabadság áldását.
A Sínai-hegyi Kijelentő gyermekeinek és igéinek megsemmisítésére törekvő tett és kísértés emlékezete megkülönböztetett helyet foglal el az emberiség liturgikus naptárában.
A Soá történelmileg és theológiailag egyaránt szinguláris eseménye a teremtői gondolat és a világ jövőjének alapvető kérdéseivel, a bennünk lakozó istenarchoz, az emberlét fundamentumaihoz való hűségünkkel szembesít minket újból és újból, tértől és időtől függetlenül, napjainkban pedig kiváltképpen is.
Kifejezetten mély szégyenkezéssel és felelősséggel emlékeznek e napon hazánk és a világ keresztényei, tudván azt, hogy a náci-nacionalista téboly és annak gyilkos tombolása legelsőképpen az ő szentírási és dogmatikai hagyományaik, a zsidóságot démonizáló naponkénti hithirdetésük férges gyümölcse volt.
A II. világháború utáni emberöltők, az olykor támadt roppant kételyek közepette is, annak a perspektívának stabil komolyságával hitték magukénak jelen és jövendő világunkat, hogy a Soá iszonyata nem ismétlődhet meg. A „Soha többé!” e gondolat jegyében volt számukra a humánum nem viszonylagosítható, apodiktikus tételmondatává.
A náci métely elkötelezettjeként tevékenykedő Hamasz-terrorszervezet Izrael népének elpusztítását ismét célul kitűző, és a Soá barbarizmusát másoló kegyetlenség hűvös igézetében végbevitt, 2023. október 7-i támadásával e fundamentumot azonban földrengésszerű megrázkódtatás érte.
A recens közel-keleti fejlemények fölvillantják ugyan a humánum erőinek nyolcvan évvel ezelőtti győzelmébe vetett megalapozott reményünket, a leviatáni borzalom fölötti győzelem „Soha többé!” biztos perspektivája viszont fájdalmasan meghalványult bennünk. A mai nap mindannyiunkat átható, hálás megemlékezésében horgonyzó bizalmunkat pusztító erővel lohasztja, amidőn városainkban és közösségeinkben az Izrael- és zsidóellenesség tömegszerelemmé torzuló tüntetéses buzgóságával szembesülünk, amikor az antiszemitizmus történelmileg és theológiailag megítéltnek hitt gyalázata – a humánum álságos köntösébe burkolódzva – a szabadság és az emberi jogok képviselőiként éljenzi a Soá istentelenségének művét zászlajukra író szereplőket.
A megemlékezés mai alkalmával Pál apostol korinthusi levelének dialektikáját követve – „mint megrendültek és mégis bizakodók” – hívjuk embertársainkat a Soá és a nyolcvan évvel ezelőtti nagy megszabadulás üzenetének meghallására; állhatatosságban és Szent Lélekben megújulva való könyörgésre a Soá iszonyatát csontjaikba rekesztve hordozó Testvéreink lelkének gyógyulásáért; imádkozni és remélni a keresztények megtéréséért, a világnak és nemzetünknek az antiszemitizmus bűnétől való megtisztulásáért, és az Örökkévaló akarata melletti bizonyságtételben való megerősödésünkért.
Budapest, 2025. január 27.
Majsai Tamás
WJLF Soá és Kereszténység Kutatóintézet