HÚSZ ÉVE LETTÜNK AZ EURÓPAI UNIÓ POLGÁRAI

Május elseje ünnepe az érdekei (pl. minimálbér, egyesülési és gyülekezési szabadság, sztrájkjog, munkavégzés és gyermekmunka szabályozása) hathatós képviselete céljából szerveződő munkásság, a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritási napjaként született meg. Eredete a chicagói munkásoknak a nyolcórás munkaidő bevezetését követelő, 1886. május elsejére meghirdetett, véres atrocitásokba torkolló sztrájkfellépésére nyúlik vissza.

A napot a II. Internacionálé 1891-ben a munkások nemzetközi összefogásának ünnepévé nyilvánította.

Az ünnep fokozatosan vált ismertté és elismertté. Az idők folyamán számos országban állami munkaszüneti nappá is nyilvánították (Magyarországon 1945-ben).

Május elseje a jelenben egyszerre ünnepe a munkásosztály gazdasági, szociális, szociálpolitikai, szakszervezeti vívmányairól való megemlékezésnek, mindezek mai körülmények között is igen fontos szempontjai érvényesítését valló szolidaritásnak, valamint a hátratételeket szenvedő embertársaink egyetemes jogaiért való humanista és bibliai etikai alapvetésű kiállásnak.

Május elseje egyszersmind Magyarország újabbkori történetének egyik legfontosabb nemzeti ünnepe is. További kilenc állammal egyetemben (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia, Szlovénia) e napon váltunk az alapvető civilizációs értékeket valló és képviselő, és azok megvalósításának lehetőségeit is elősegítő Európai Unió tagjává.

Éljen Május elseje!

Dr. Majsai Tamás
Ökumenikus Tanulmányi- és Kutatóintézet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).
Share This