Hetvenkilenc évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadult fel Auschwitz, a Gonosz emberiségtörténelmileg unikális megnyilvánulásának jelképévé vált halálgyár és a hozzá tartozó lágerbirodalom. A még életben lévő foglyok számára a Vörös Hadsereg katonái hozták el a szabadság áldását.
A Sínai-hegyi Kijelentő gyermekeinek és igéinek megsemmisítésére törekvő tett és kísértés emlékezete megkülönböztetett helyet foglal el az emberiség liturgikus naptárában.
A Soá történelmileg és theológiailag egyaránt szinguláris eseménye a teremtői gondolat és a világ jövőjének alapvető kérdéseivel, a bennünk rejtőző istenarchoz, az emberlét fundamentumaihoz való hűségünkkel szembesít minket újból és újból, tértől és időtől függetlenül, napjainkban pedig kiváltképpen is.
Kifejezetten mély szégyenkezéssel és felelősséggel emlékeznek e napon hazánk és a világ keresztényei, tudván azt, hogy a náci-nacionalista téboly és annak gyilkos tombolása legelsőképpen az ő szentírási és dogmatikai hagyományaik, a zsidóságot démonizáló naponkénti hithirdetésük férges gyümölcse volt.
Az önmagában is súlyos emlékezésünknek különösen komoly jelentőséget kölcsönöz ebben az évben a Hamasz terrorállam Izrael népe ellen intézett példátlan támadása. A II. világháború utáni emberöltők, még ha nem egyszer roppant kételyek közepette is, de annak a perspektívának alapvető feltételezésével hitték lakhatónak jelen és jövendő világukat, hogy a Soá iszonyata nem ismétlődhet meg. A „Soha többé!” így vált e nemzedék és az általános humánum alaphitvallásainak semmi által nem viszonylagosítható, apodiktikus tételmondatává. A Hamasz-terroristáknak az emberlét minden ismérvét kárnak és szemétnek ítélő, a Soá barbarizmusát idéző, és a zsidó nép létét az „Endlösung” szellemében megsemmisíteni hirdető fellépésével most földrengésszerű megrázkódtatás érte és éri e fundamentumot. Fokozta és fokozza megrendülésünket az azzal való fájdalmas szembesülés, hogy a leviatáni borzalomnak a legvadabb feltételezéseknél is mélyebb erőforrásai lehetnek: városainkban és közösségeinkben minden képzeletet felülmúló, ricsajos-tüntetéses buzgósággal tör utat magának, és rikoltozza vad indulatait az Izrael- és zsidóellenesség történelmileg és theológiailag definitíven megítéltnek hitt gyalázata.
A megemlékezés mai alkalmával minderre is gondolva Pál apostol korinthusi levelének dialektikáját követve hívjuk „mint megrendültek és mégis bizakodók” minden igaz szívű embertársunkat a Soá üzenetének elmélyített és új meghallására, állhatatosságban és Szent Lélekben megújulva könyörögni a Soá iszonyatát egykori és mai rettenetes élményeiktől csontjaikba rekesztve hordozó Testvéreink lelkének gyógyulásáért; a keresztények megtéréséért, a világnak és nemzetünknek az antiszemitizmus bűnétől való igaz megtisztulásáért, és minden olyan vakság tőlünk való eltávoztatásáért, amely megakadályoz minket az Örökkévaló értékeiről való szóban és tettekben megnyilvánuló bizonyságtételünkben.
Budapest, 2024. január 27.
Majsai Tamás
WJLF Soá és Kereszténység Kutatóintézet