Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1944. március 19-én a náci birodalom hadserege felügyelet alá vonta a vele hosszú évek óta szoros eszmei és célszövetségben álló, egy ideje azonban hűtlenkedéseken kapott Magyarországot. A megszállással kezdetét vette az ország történelmének legtragikusabb egy éve. A helyzet sokat sejtető szomorú tükre volt, hogy az invázió nem ütközött ellenállásba. A magyar katonaságot kormányzatilag passzivitásra kötelezték, az ország lakossága pedig vagy baráti látogatókként, vagy zavart közönnyel, esetleg csendes idegenkedéssel fogadta a betolakodókat.
Az évfordulón mélységes bűnbánattal gondolunk mindarra a szörnyűségre, amellyel a két világháború közötti uralkodó elit által kiépített politikai és ideológiai rendszer, a tisztére arcpirítóan méltatlanná váló Horthy kormányzó viselkedése, és az általa legitimált magyar Quisling-kormány tevékenysége sújtotta hazánk polgárait. Bűnbánattal emlékezünk mindenekelőtt azokra a pokoli gyötrelmekre, amelyeket az ország zsidó és cigány származású polgárainak 1944-1945-ben kellett elszenvedniük, és különösen arra a minden képzeleten túli gyalázatra, ami kitaszított testvéreink és polgártársaink százezreit várta az iparszerű bestialitás iszonyú jelképévé vált Auschwitzban.
Külön is szégyenkezéssel és viszolygással emlékezünk arra, hogy zsidó testvéreinknek a közös hazából való kitagadásában és kitoloncolásában, valamint az ezt kísérő kifosztásuk barbár tetteiben polgártársaink százezrei aktívan is részt vállaltak, és nem kevésbé arra, hogy honfitársaink döntő többsége a történteket látványos egyetértéssel, nem ritkán közreműködő támogatással fogadta.
A hátborzongató eseményeket csak igen jelentéktelen mértékben törte meg néhány aktívan is segítő lélek szerető gesztusa, a kisszámú, és polgártársaiktól szintén magukra hagyott, vagy éppen elárult ellenállók, antifasiszták, életmentők igaz embersége.
Az emberlét mélypontjának e sötét hónapjaiban különösen megrendítő volt a felebaráti szeretet gyakorlásának szentírási mércét lábbal tipró ama elmulasztása, amelyet az üldözöttek a velük test- és lélek szerinti közösségben lévő Názáreti Jézus igéit hirdető keresztény egyházak hívei és felkent szolgái részéről voltak kénytelenek megtapasztalni.
Az évforduló alkalmával a zsoltáros király szavaival könyörgünk polgártársainkkal együtt: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog.” (Zsoltárok 51:3-5.)
Budapest, 2022. március 19.
Majsai Tamás
WJLF Soá és Kereszténység Kutatóintézet