Jenőt kisegyházi körökben szerintem már ötvenes évek óta mindenki ismerte – nem ismerek rajta kívül olyan történészt, aki elmondhatja – ez kisegyháztörténeti fő műve Wesleys vitáján https://archive.org/details/vallasszociologiaikonyvvitak20130123 hangzott el, hogy e könyvhöz az első feljegyzés (ő úgy mondta, cédula, de a cédulázni kifejezés a computerbe jegyzetelő nemzedék számára már nem igazán ismert) „több mint ötven éve készült el”. A kilencvenes években néhai Tomka Miklós által vezetett kutatócsoportban találkoztam vele, amit a néhai Oktatáskutató Intézetben a néhai emberjogi bizottság felkérésére hoztunk létre, hogy a kis és nagyegyházak társadalmi részarányairól adjunk szakértői becslést. A csapatban Jenő a kisegyházakért felelt, lubickolt abban a szerepben, hogy mérhetetlen kisegyháztörténeti tudását szakértői döntéssé formálhatja. (Akik életkori okokból csak a 2010 utáni politikai életet figyelik talán el sem hiszik: volt egy szakasza a magyar történelemnek, amikor gyakran fordult elő, hogy a kormány döntéseket, törvényjavaslatokat független intézményekben szakértői munka készítette elő. S tán az is hihetetlen, hogy rengeteg (részben politikai, részben szakmai) vitánk ellenére egyetlen percig sem zavart minket, hogy különböző politikai pártokra szavaztunk. megjegyzem olyanokra, amik már nincsenek, látszik, hogy mindannyian a múlthoz tartozunk. ) Jenő munkamódszere az volt, hogy kérdőíveket küldött a kisegyházak vezetőinek azután a válaszokat olvasva a fejét fogva jajongott az én szobámban, ahol egy időre helyet kapott. Azután felvette a telefont – mert mindenkit ismert – és alkudozni kezdett: „ne mond már, hogy…”, a „fele sem igaz” , „Bélám, emlékezz, amikor 1962 áprilisában azt mondtad hogy” , ” Sándor, ez most nem nagyotmondó verseny” – ma is fülembe csengenek az egyoldalúan hallott beszélgetések szavai. Csodák csodája (mondjuk olyan személyekről van szó, akik némelyike hitt a csodákban, vagy úgy csinált, mintha hinne) a sokféle szervezetben mindenki elhitte, hogy Jenő eléggé ismeri őket ahhoz, hogy történeti, szervezeti és statisztikai állításaikat érdemben megvitassák vele. S bár Jenő maga is egy kisegyházhoz tartozott – alkalmazottja is volt – senki nem a konkurenst látta benne, és senki nem gondolta, hogy a kirekesztés szándéka mozgatja. (Pedig a maihoz hasonló tervek – négy kisegyházat kipécézve -már akkor is voltak, de szerencsére nemcsak parlamenti kétharmad nem volt hozzá, hanem még a kormánypárton belül sem volt teljes egyetértés – azért maradhatott az egyházügy az egyházak egyenlőségét példamutatóan képviselő – egyébként még a Németh kormány által előterjesztett – 1990. IV tv alatt, két évtizeden át.). Szóval Jenő tekintélye úgy a vizsgált alanyok, mind a csapatban résztvevők (közülük intézetigazgatónkat Kozma Tamást, nem említettem még, akitől Jenő meghívásának gondolata egyébként származott) körében. Eredményeinket nem is vonta kétségbe senki (kivéve a nagyegyházak némelyikét, akik az egyik (néhai) politikai államtitkár segítségével még nyomást is akartak gyakorolni, hogy változtassuk meg a kutatás eredményeit, amit – vallásosságunk és antiklerikalizmusunk igen eltérő mértéke ellenére – hangos kacajjal fogadott mindenki. Később Jenő– jócskán nyolcvan felett – minden meghívásunkat elfogadta a Wesleyre . https://archive.org/details/SzigetiJenoBevezetojeI. , https://archive.org/details/vallasszociologiaikonyvvitak20130123 https://archive.org/details/SzigetiJenoBevezetojeI, https://archive.org/details/VallsszociolgiaiKonferencia2010 Azt hiszem komolyan meghatódott, amikor – talán hóvihar miatt – pár percet késett, s a már megkezdődött konferencia előadója bevezető szavai közepette a Kline terem ajtajára pillantva örömmel megjegyezte, „jaj de jó, Jenő is megérkezett” és spontán tapsvihar tört ki.
Hallgatnám még szavait, olvasnám még írásait. De ne legyünk elégedetlenek: olyan szakmai életet élt, ami mindannyiunknak példamutató lehet.
Nagy Péter Tibor