Életének 74. évében, 2020. február 10-én hirtelen váratlansággal eltávozott közülünk Erős Ferenc, a jeles szociálpszichológus, egyetemi professzor és humanista.
Erős Ferenc 1969-ben szerzett pszichológus diplomát az ELTE-n. 1972-ben doktorált, 1982-ben kandidált, 1996-ban habilitált az ELTE-n és 2002-ben elnyerte az MTA doktora címet.
1973 óta az MTA Pszichológiai Kutató Intézetében dolgozott: 1984-től a Társadalomlélektani osztály, 2010-től a Társadalomlélektani csoport vezetője, 2000 és 2009 között pedig az intézet igazgatóhelyettese is volt.
Kutatómunkája mellett oktatói munkát is végzett. 1992 és 1996 között docensként tanított a József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékén, 1994-től tanszékvezetői tisztet is ellátva. 1996-tól kezdve a PTE BTK Szociálpszichológiai Tanszékének volt egyetemi tanára és a Pszichológiai Doktori Iskola elméleti pszichoanalízis programjának a vezetője. Megbízott előadóként tanított az ELTE-n, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetemen, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Kilenc saját könyv és több száz publikáció, illetve további kiadványok és tankönyvek szerzője, hazai és nemzetközi konferenciák megbecsült előadója. Publikációinak összefoglaló jegyzékét lásd: https://m2.mtmt.hu/api/publication?cond=authors;in;10002097&cond=category.mtid;eq;1&labelLang=hun
Alapító főszerkesztője volt a Thalassa és az Imágó Budapest c. lapoknak. Szerkesztette a BUKSZ-ot, szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Pszichológiai Szemlének és a Pszichológiának, felügyelő bizottsági tagja volt a Journal of European Psychanalysis c. lapnak.
Ciklusokon átívelően volt tagja az MTA II. Osztálya Pszichológiai Bizottságának. Tagságot viselt továbbá az OTKA Társadalomtudományi Kuratóriumában, az OTKA Pedagógiai és pszichológiai szakzsűrijében, az Akadémiai Kutatóintézeti Tanácsban, a Magyary Zoltán Közalapítvány a Kutatásért és Felsőoktatásért Kuratóriumában. Elnöke volt az Imágó Egyesületnek, és alapító tagja Ferenczi Sándor Egyesületnek
Több hazai és külföldi ösztöndíjban részesült. Köztük a legjelentősebbek: a National Academy of Sciences stipendium a Columbia Universityn 1976-ban, ami formatív hatással volt tudományos pályájára, valamint a Széchenyi Professzori Ösztöndíj 1997-2000 között.
Pályafutása során számtalan kitüntetésben, elismerésben részesült: Akadémiai Stratégiai Kutatási Díj (2001), Lissák Kálmán díj (PTE, 2003), Magyar Köztársági Érdemrend lovagkereszt (2006), Budapestért díj (2008).
Tudományos munkásságának, kutatásainak fókuszában elsősorban olyan témák álltak, mint a művészetpszichológia (e témában nyújtotta be bölcsészdoktori dolgozatát), a művészet és pszichonalízis, a pszichoanalízis története és elmélete (ezzel foglalkozott kandidátusi disszertációjában), külön is kitekintéssel a diszciplína hazai képviselőire, Ferenczi Sándor és Mérei Ferenc életművére, az analitikus szociálpszichológia, az identitás (e tárgyban született nagydoktori értekezése is), a politikai pszichológia, a politikai ideológiák pszichológiai vetülete, az előítélet szociálpszichológiai vonatkozásai (ennek keretében kiemelt hangsúlyt fektetett a cigánysággal szembeni diszkrimináció kérdéseire), a hatalom, az autoritarizmus és a tekintélyelvű személyiség problémája, a fasizmus, az antiszemitizmus és társadalomlélektanuk.
Igazi és nagy, és mindvégig elkötelezetten és szomorú szeretettel folytatott kutatási témája azonban, amelyre amerikai ösztöndíjának indíttatásai alapján, és nem sokkal később, Stark András pécsi pszichiáterrel történt találkozása során talált rá, a Soá utáni zsidó identitás, a Soá-trauma és elbeszélhetősége, illetve az antiszemitizmus szociálpszichológiája volt, ami mint másodgenerációs túlélőt exisztenciálisan is fogva tartotta. A történelem szinguláris drámájának feldolgozásáért folytatott, életművét meghatározó munkássága jegyében vállalta el az OR-ZSE keretében működő Virág Teréz Traumakutató Csoport vezetését is.
Fájdalmas és megrendítő megjegyzésként kell itt megemlítenünk, hogy élete immár utolsó előadását is e tárgykörben tartotta a „Hetvenöt éve szabadult fel Budapest” címmel az elmúlt vasárnap, 9-én nálunk rendezett emlékkonferencián. Lásd:
https://www.youtube.com/watch?v=sN7pf_q2URc; https://www.youtube.com/watch?v=gtM6g4V0taQ
(Maga az előadás az első link alatt a 19.05–39.35. közötti idősávban hallgatható meg.)
Kutatásaival Erős Ferenc az elsők között kezdett el foglalkozni Magyarországon a Soá transzgenerációs utóhatásainak bonyolult világával. Erről hadd szóljunk kissé bővebben is!
Vizsgálódásairól Ő maga így beszélt egy nemrégen megjelentetett írásában:
„Az 1970-es évek végén kezdtünk mélyinterjúkat készíteni a holokauszt második generációjához tartozó nemzedéktársainkkal, tehát olyan személyekkel, akiknek szülei túlélték a holokausztot, és akik a második világháború után születtek, nagyjából 1945 és 1956 között. Az interjúsorozat 1981-ben kezdődött, először Stark András és Bakcsi Ildikó, majd Kovács András, Lévai Katalin és sok más munkatárs közreműködésével.*
Utólag, három és fél évtized távlatából visszatekintve, ez a kutatás fontos emlékezetpolitikai cselekvés volt, mivel először próbálta megtörni a hallgatást arról, hogy mit jelentett a holokauszt után felnőni Magyarországon olyan családokban, amelyek a szülők üldözésének, meghurcoltatásának és szenvedésének, és számos családtag, barát, ismerős elvesztésének emlékét őrizték, és így a holokauszt sebeit adták át a következő generációnak. »Hogyan tudtad meg, hogy zsidó vagy? « – hangzott az egyik kérdés, amelyre a tipikus (bár nem kizárólagos) válasz az volt, hogy ezt a megkérdezettek csak sokkal később, kamaszkorukban vagy felnőttkorukban tudták meg, ők maguk fedezték fel különböző utalásokból, és gyakran kívülről, brutális »felvilágosítás« formájában kapták meg az »információt«: »Tizenkettő-tizennégy éves lehettem, amikor az iskolában felszedtem olyan kifejezéseket, hogy zsidrákok meg hülye zsidó, aztán amikor ezeket otthon használtam, anélkül, hogy igazán tudtam volna, hogy mit jelentenek, akkor került először szóba a téma. Ez volt az első alkalom, hogy elmondták: vigyázz, te is az vagy! Szóval használtam ezeket a kifejezéseket, anélkül, hogy tisztában lettem volna a saját származásommal… Valami olyasmit mondtak, hogy vannak buta emberek, akiknek ilyen előítéleteik vannak. A dolog le volt öntve valamilyen ideológiai maszlaggal, hogy nem szabad így beszélni, és csak másodsorban említették, hogy én is zsidó vagyok. Valahogy úgy, hogy hát jobb, ha tudod, hogy te is zsidó vagy, nem mondom, hogy erről beszélni kell, azt sem, hogy titkolni kell. Erre megkérdeztem, hogy mit mondjak, ha kérdik, hogy milyen vallású vagyok, mire a frappáns válasz az volt, hogy mondjam, hogy felekezeten kívüli.«
A »hogyan tudtam meg?« kérdés metaforikus módon egy egész nemzedék tanácstalanságát, szorongását, rossz közérzetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mi is az ő helye, identitása egy olyan társadalomban, amely az ő elődeit származásuk miatt zárta ki, alázta meg és pusztította el, függetlenül attól, hogy azok személyes identitásukban minek, kinek vallották magukat, zsidónak, magyarnak, mindkettőnek vagy egyiknek sem. »Zsidónak lenni«: ez a második generációhoz tartozó interjúalanyok legtöbbje számára elsősorban az üldözött, diszkriminált csoporthoz való tartozás tudatát jelentette, egyfajta szubkulturális identitást, élményközösséget, amely elsősorban az utalások nyelvén – Mérei Ferenc kifejezésével »az élményközösség anyanyelvén« – artikulálódott. (Emlékezet és utóemlékezet a holokauszt utáni magyar irodalomban és filmen. A második generáció mint élményközösség.” In: IMÁGÓ Budapest, (6.) 2017/1. 31–44.: http://imagobudapest.hu/images/lapszamok/2017_1_Az_Idegen_Film_es_pszichoanalizis_szam/IB_2017_1-szam_pp031-44_ErosFerenc.pdf)
* Az interjúzást Stark András pszichiáterrel közösen kezdték el, azzal a hipotézissel, hogy rákérdezzenek saját, egyéni tapasztalataik extrapolálhatóságára, általánosságára. Erős szerint utólag úgy tűnik, hogy az interjúzás emlékezetpolitikai téttel is bírt, mivel szembement a holokausztot és a zsidó identitást övező kollektív hallgatással. Ekkoriban a “hogyan tudta meg” nemzedéki szorongásával, a szubkulturális identitás és “élményközösség” kérdéseit vizsgálták, anélkül, hogy gyűjtemény létrehozására törekedtek volna, vagy hogy ismeretes lett volna számukra az oral history módszertana. (In: Bódi Lóránt: “Interjúzni muszáj.” A magyar oral history gyűjtemények története [c. műhelykonferencia]. (Beszámoló, 2017. június 22.): http://ujkor.hu/content/interjuzni-muszaj-a-magyar-oral-history-gyujtemenyek-tortenete
1985-ig összesen 150 interjút rögzítettek (amelyek közül mára 120 maradt fönn). A kutatás nyilvánosságának, hatókörének igazi áttörését egy 1985-ben közzétett publikáció jelentette: Erős Ferenc – Kovács András – Lévai Katalin: „Hogyan jöttem rá, hogy zsidó vagyok?” Interjúk. In: Medvetánc, (5.) 1985/2-3. 129-144. Az írásnak komoly társadalmi és politikai visszhangja is támadt. – A kutatás történetéről és a hozzá kapcsolódó korábbi és későbbi vizsgálódásokról lásd Lénárt András tanulmányát: Zsidó indentitáskutatások a holokauszt után született generáció körében. In: Socio.hu 2016/3.: http://socio.hu/uploads/files/2016_3/zsido_gyujt.pdf
A tárgykörhöz lásd még Erős Ferenc alábbi írásait is:
- Megtörni a hallgatást. In: Múlt és Jövő. Zsidó kulturális antológia. Budapest, 1988. 19-27.
- A zsidó identitás kutatása Magyarországon. In: Kritika, (26.) 1997/2. 10-14.
- A holokauszt hosszú távú pszichológiai következményei: problémák és perspektívák. In: A Holokauszt Magyarországon európai perspektívában. (Szerk.: Molnár Judit.) Budapest: Balassi Kiadó. [2005.] 531-543.
- A holokauszt utáni zsidóság identitás-diskurzusai. In: Tanulás, kezdeményezés, alkotás. (Barkóczi Ilona 75. születésnapjára. Szerk.: László János, Oláh Attila, Pléh Csaba.) Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. 2001. 460-479.
- A zsidó identitás „felfedezése” Magyarországon a nyolcvanas években. In: „…aki nyomott hagyott”. In memoriam Virág Teréz. (Szerk.: Bárdos Katalin, Erős Ferenc, Kardos Péter.) Budapest: Animula Kiadó. 2003. 53-58.
- Kovács András, az antiszemitizmus kutatója 70 éves. In: Szombat, 2017. január 6.: https://www.szombat.org/politika/kovacs-andras-az-antiszemitizmus-kutatoja-70-eves
- Isten veled, Mojse! – Dr. Stark András (1948-2017). In: Szombat, 2018. január 31.: http://www.szombat.org/kultura-muveszetek/isten-veled-mojse-dr-stark-andras-1948-2017
továbbá:
Stark András: Az ős-barátságról – Erős Ferencnek. In: Szombat, 2017. január 20.:
https://www.szombat.org/kultura-muveszetek/stark-andras-az-os-baratsagrol-eros-ferencnek
Életútjához lásd még:
„Az asszimiláció a holokauszt után is folytatódott”. (Várnai Pál életútinterjúja Erős Ferenccel.) In: Szombat, 2005. november 1.: https://www.szombat.org/archivum/az-asszimilacio-a-holokauszt-utan-is-folytatodott-1352771429?fbclid=IwAR1k_UQ5AxTKtekcUlRCMhrwY9CaLnm9KOTdEQTQprhlzZ9rfAfg5zPDf9U
Erős Ferenc lélek ihlette humanista volt, aki nem csak felszisszent az embertelenségek és igazságtalanságok, az előítéletek és a diszkriminációs jelenségek láttán, de cselekvő odaadással és nem lankadó eltökéltséggel harcolt is azok ellen.
Kedves Feri, köszönjük mindazt, amit Tőled kaptunk, mindazt a lelki és szellemi gazdagságot, melyből a jövőben is táplálkozni fogunk.
Isten veled!
Legyen lelked bekötve az Élők kötelékébe!
Nagyon fogsz hiányozni.
Erős Ferenc temetése február 14-én, pénteken 13.00 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben (Kozma utca 6.).
Személyében a Wesley János Lelkészképző Főiskola igaz barátjától is búcsúzunk.
A WJLF Soá és Kereszténység Kutatóintézete nevében:
Majsai Tamás