Hetvenhárom évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadult fel Auschwitz, a Sínai Hegyi Kijelentő gyermekeinek és igéinek megsemmisítésére törekvő sátáni gonoszság jelképévé vált halálgyár és a hozzá tartozó lágerbirodalom. A még életben lévő foglyok számára a Vörös Hadsereg katonái hozták meg a szabadulás áldását. A Soára való emlékezés megkülönböztetett helyet foglal el minden civilizált közösség liturgikus naptárában. A választott nép elleni ördögi tett a bennünk rejtőző istenarc eltörlésére irányuló ama kísérlet is volt, amely a Teremtő és a világ jövőjének alapvető kérdéseivel, az emberlét fundamentumaihoz való hűségünkkel szembesít bennünket újból és újból, tértől és időtől függetlenül. Különösen mély szégyenkezéssel és felelősséggel emlékeznek e napon a világ keresztényei, hiszen a náci-nacionalista téboly és annak gyilkos tombolása legelsőképpen az ő szentírási és dogmatikai hagyományaik, a zsidóságot démonizáló naponkénti hithirdetésük átkos gyümölcse volt. Nehéz és gyötrelmes az emlékezés azonban magyar állampolgárokként is. A magát kereszténynek mondó Horthy-rendszer, amely állampolitikai rangra emelte a zsidógyűlöletet és a rasszista-etnicista kirekesztő ideológiát, 1944 tavaszán, közigazgatási és rendvédelmi szervei igen aktív közreműködésével, egyedülálló gyorsasággal, szűk két hónap leforgása alatt, mintegy félmillió zsidó testvérünket deportálta a döntéshozók által pontosan ismert végállomásra, az auschwitzi megsemmisítés poklába. A megemlékezés napján imádkozunk a Soá iszonyatát ma is csontjaikba rekesztve cipelő Testvéreink lelkének gyógyulásáért. Könyörgünk a keresztények megtéréséért, a világnak az antiszemitizmus bűnétől és a testvérgyilkos indulatoktól való megtisztulásáért, és nem utolsó sorban azért, hogy nemzetünktől távoztassék el a Soá jelentőségét és valóságát illetően hét évtized elmúltával is uralkodó súlyos lelki vakság. A Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak nevében: Majsai Tamás dékán
