Vallástudományi Intézet

A WJLF honlapjának recens átalakítását követően az eddigi és az újabb közleményeket csak folyamatosan tudjuk feltölteni. Látogatóinknak a munka elkészültéig is igyekszünk azonban rövid előzetes tájékoztatással szolgálni.

VALLÁSTUDOMÁNYI INTÉZET

Igazgató: Hubai Péter PhD, CSc, egyetemi tanár

Az intézet kutatásainak fókuszában az európai zsidó-keresztény kultúra vallási sokszínűségének, történeti, fenomenológiai, szociológiai, pszichológiai valóságának komplex megértése áll.

Aktuális kutatás: A Keleti Mediterraneum vallásai Kr.u. 400 előtt.
A kutatás tartalmi vázlata: a zsidó-keresztény világunkat megelőző, azzal történelmi kapcsolatba kerülő keleti mediterrán kultúrák és vallások vizsgálata.