"A magyarországi filoszemitizmus története és jelene" kerekasztalbeszélgetés 2013. március 6-án

Dátum: 
2013. március 6. 16:00
  • Mózes Endre (Haifa) kezdeményezésére kötet készül a magyarországi filoszemitizmus története, jelene és jövője kérdéseiről

Mózes Endre (Haifa) kezdeményezésére kötet készül a magyarországi filoszemitizmus története, jelene és jövője kérdéseiről. E kötet előmunkálataihoz tartozik, hogy a Wesley Egyház és vallászociológiai kutatóközpont, http://www.wesley.hu/szervezet/wesley-egyhaz-es-vallasszociologiai-kutat... (mint vendéglátó) egy kerekasztalt rendez – március 6-n.

A kerekasztal természetesen mindarról szól, amit az abban résztvevők akarnak, meg lehet vitatni, hogy a filoszemitizmus ugyanabban az értelemben létező és önálló ideológia-e, mint az antiszemitizmus, kisérletet lehet tenni a filoszemitizmus történeti és kortárs objektivációinak bemutatására, beszélni lehet annak keresztény és szekuláris gyökereiről stb.
A kerekasztal első részében a tagok rövid előadásban összefoglalják filoszemitizmus tárgyú gondolataikat
A második részben a kerekasztal tagjai megvitatják ezt.
A rendezvény – igény szerint késő estébe nyúló – harmadik részében a közönség soraiból is szívesen látunk hozzászólásokat.

Megnyitó
Nagy Péter Tibor (WJLF)

A kerekasztal tagjai
Gadó János (Szombat)
Iványi Gábor (MET)
Karsai László (SZE)
Karády Viktor (CEU)
Komoróczy Géza (ELTE)
Kovács András (CEU-MTA)
Mózes Endre (Take a Pen, Haifa)

IDŐPONT: 2013.03.06. szerda
Kezdés időpontja: 16:00
AZ ESEMÉNY JELLEGE: szimpózium
HELYSZÍN: Wesley János Lelkészképző Főiskola, 1086 Budapest, Dankó u. 11., Fszt., Kline terem